Mix Dél-komárom 2018. 05. 17.

Elhagyott pénztárcát tett el a komáromi Sz.Attila, lopás vétségével indítottak eljárást ellene

Elhagyott pénztárcát lopott el egy komáromi férfi a közelmúltban, akit kedden sikerült elkapniuk a rendőröknek – írja a komaromhirado.hu.

A komáromi Sz.Attila május 6-án, egy komáromi áruház parkolójának padján ülve figyelt fel egy elhagyott pénztárcára, amit a megtalálás után a táskájába is tette. Miután pár utcával arrébb átnézte a tartalmát, kivette és eltette a benne talált pénzt, a tárcát pedig az iratokkal együtt eldobta.

A pénztárca eredeti tulajdonosa eközben épp a feljelentést tette, miután észlelte, hogy tárcája eltűnt.

A komáromi nyomozók az adatgyűjtés után kedden fogták el Sz.Attilát, akit bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. A 45 éves férfi a kihallgatás során elismerte a bűncselekmény elkövetését, valamint bevallotta a pénz elköltését is.

A gyanúsított ellen lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.

 

(komaromhirado.hu)