Város 2014. 10. 14.

Elindult a Felvidéki Médiaképzés

Az elmúlt héten Komáromban vette kezdetét a Felvidéki Médiaképzés, mellyel a szervezők a belföldi magyar nyelvű sajtó fejlesztését kívánják elősegíteni.

 Pénteken, a Selye János Egyetemen indult a 16 előadásból álló sorozat, amelynek nyitóelőadását Jónás István, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatója biztosította. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember közvetlen stílusának is köszönhetően könnyen szót értett a résztvevőkkel, s többek közt a rádiózás jövőjébe is betekintést nyújtott. A jelenlévők emellett megtudhatták, az elmúlt négy évben, irányítása alatt hogyan sikerült a közszolgálati rádióadókat átpozicionálni és fellendíteni a hallgatottságukat a korábbi többszörösére, de arra is fény derült, milyen viselkedést kell kerülni, ha valaki egy jó interjút akar készíteni.

Másnap a helyszín nem változott, de már egy másik kiváló szakember, Pekár István osztotta meg tapasztalatait a felvidéki médiában már kisebb vagy nagyobb tapasztalattal rendelkező résztvevőkkel. Korábban a Duna Televíziót is vezető előadó a régiós újságírásról és a dokumentumfilmek készítésről is számtalan érdekes információt osztott meg a hallgatósággal.

Rajkovics Pétertől, a képzés koordinátorától megtudtuk, a Felvidéki Médiaképzést azért indította a Szabad Újság és a Csallóköz kiadóvállalata, hogy segítsen azon fiataloknak, akik szeretnének további gyakorlati tudást szerezni az újságírás területén.

„A képzés nyolc hónapon keresztül zajlik, minden alkalommal pénteken és szombaton két magyarországi előadó érkezik, akik más-más témát mutatnak be, a média széles spektrumára kitekintve. A csoportos foglalkozások 15-20 fő részvételét teszik lehetővé, de amennyiben igény mutatkozik, akkor nyitottak vagyunk minden érdeklődőt befogadni, mert a fő cél, hogy együtt mozdítsuk előre a felvidéki médiát, azzal, hogy szakemberektől tanulunk” – mondta el a szervező, aki elárulta, a folytatás november 7-8. között várható.

med02