Régió 2014. 04. 16.

Elindult a hajójárat Karva és Lábatlan között

Hatvankilenc év után április 1-jétől rendszeres hajójárat indult Karva és Lábatlan között. „Nemcsak hazai, hanem magyarországi érdeklődőkre is számítunk. Terveink szerint a kishajó napi három alkalommal szállítja majd az utasokat” – tájékoztatta lapunkat Duka Gábor, Karva polgármestere.

„Valaha a mindennapi élet része volt, hogy a Duna két partja közötti komp közlekedett. Így nagy öröm számunkra, hogy ismét beindult a forgalom a Duna ezen szakaszán. A kikötő ponton elsősorban a Lábatlan és Karva közötti járatot biztosító kishajó mindkét parton történő kikötését szolgálja, azonban a két különböző magassági szintű beszállóhely azonban lehetővé teszi más hajók kikötését is. A beruházás összköltsége bruttó 783 068 euró volt, melyből az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a kormányzati társfinanszírozás által nyújtott támogatás összesen 743 915 euró. A projekt megvalósításához Lábatlan önkormányzata 24 473 euróval, Karva település pedig 14 680 euróval járult a hozzá” – mondta a polgármester.

Menetrend április 1. – november 15.

Karva – Lábatlan

Hétfő – csütörtök: 9.45, 12.45, 15.45 óra
Péntek: 9.45, 12.45, 15.45, 17.45 óra
Szombat: 7.45, 9.45, 12.45, 15.45 óra
Vasárnap: 9.45, 12.45, 15.45, 17.45 óra

Lábatlan – Karva

Hétfő – csütörtök: 10.00, 13.00, 16.00 óra
Péntek: 10.00, 13.00, 16.00, 18.00 óra
Szombat: 8.00, 10.00, 13.00, 16.00 óra
Vasárnap: 10.00, 13.00, 16.00, 18.00 óra

Egyszeri átkelési jegyár 1,50 euró.

(DELTA)