Város Dél-komárom 2019. 04. 08.

VIDEÓ: Elképesztő látványt nyújt a felújított Csillagerőd

Még az idén megtörténhet a dél-komáromi Csillagerőd műszaki átadása. A létesítmény a tervek szerint jövő év tavaszától fogadja a látogatókat. A több mint hatmilliárd forintos kormányzati beruházás eredményeként a Csillagerődben és az új kiállítócsarnokban 7000 négyzetméteres kulturális központ jön létre, ahol a Szépművészeti Múzeum gipszből készült szobormásolatainak gyűjteményét mutatják be.

Az új létesítmény a tervek szerint oktatási, ismeretterjesztési feladatokat lát majd el korszerű, interaktív múzeumi körülmények között, így igazi családbarát kulturális intézményként várja majd a látogatókat – nyilatkozta dr. Molnár Attila polgármester. A tárlat lehetővé teszi a szobrászat történetének áttekintését az antikvitástól a reneszánszig, a stílusok keletkezésének és egymásutániságának bemutatását, ikonográfiai és ábrázolási típusok és sémák kialakulásának és alkalmazásának szemléltetését. Ezek mellett a középkori és reneszánsz emlékek antik kapcsolataira is rávilágít majd a tervezett kiállítás. A másolatok többször olyan tárgyak hű képét őrizték meg, amelyek időközben már elpusztultak, más esetben az adott emléknek olyan korábbi állapotát mutatják be, amely azóta már nem tanulmányozható.

Az új, kibővített komplexumban a XXI. századi igényeknek megfelelő vetítő– és előadóterem, múzeumpedagógiai foglalkoztató, múzeumshop és kávézó is helyet kap.