Mix 2018. 02. 06.

Eli rózsái: Élő virágok, melyek nem hervadnak

A nemzetközi Vermont cég élő afrikai virágokból készült csokrai a különleges balzsamozási módszernek köszönhetően akár 10 évig is képesek megőrizni szépségüket és frissességüket. Az üzleti életben lassan már 30 éve jelenlévő vállalat kihelyezett üzlete január közepétől immáron Szlovákiában, városunkban is megtalálható.

Január 15-én nyitotta meg kapuit városunkban az az üzlethelyiség, mely a nemzetközi Vermont cég partnereként balzsamozott élőnövényes csokrokat árul a virágok szerelmeseinek.

„Az országban mi vagyunk az egyetlenek, akik forgalmazzák a cég termékeit. Szlovákián kívül jelenleg csak Csehországban, Dániában és Lengyelországban árusítanak csokrokat. Maga a termék és az eljárás nem mondható újdonságnak, csupán nem terjedt el ez idáig országunkban, miközben egy olyan elképesztő módszerről beszélünk, mely során az élő virágok élettartama jelentősen meghosszabbodik – avatott be a cég és a módszer hátterébe a komáromi üzlethelyiség tulajdonosa, Csóka Eli.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nemzetközileg elismert designerek által a legújabb trendek alapján tervezett csokrok szembetűnően különböznek a megszokott csokroktól vagy cserepes virágoktól. Legnagyobb előnyük minden kétséget kizáróan viszont abban rejlik, hogy a balzsamozott élővirágok 5, vagy akár 10 évig is eltehetőek, tapintásukban és kinézetükben pedig megőrzik élő mivoltukat.

„A legtöbb drágán, virágkötőknél készített csokrokat pár nap elteltével kénytelenek vagyunk kidobni. Ezzel szemben ezek a virágok évekig is elállnak, s addig meg is őrzik szépségüket. Fontos hangsúlyozni, hogy nem szárított, hanem élő virágok és növények kerülnek balzsamozásra minden egyes termék esetében. Emellett mindegyik darab egyedi, kézzel készített. Az, hogy maga a gyártó is mennyire bízik az elkészített csokrok minőségében, talán az mutatja a legjobban, hogy 2 éves garanciát vállal termékeire – mondta el Csóka Eli.

A cég honlapjára ellátogatva is érezhető a termékek különlegessége, élőben látva és érezve azonban még ennél is elképesztőbb képet mutatnak a csokrok. Az interneten különböző cégektől rendelt zsákbamacskával szemben így az üzlethelyiségben közvetlen közelről tapasztalhatjuk és csodálhatjuk meg a termékeket. A rendkívül széles választék alapján pedig bátran kijelenthető, hogy biztosan talál maga számára egy-egy csokrot az, aki szereti a virágokat. „Mióta megnyitottunk, az elmúlt két hétben kisgyermektől az idősebbekig mindenki megfordult már az üzletben. Korcsoporttól függetlenül mindenki talált olyat, ami megtetszett számára.”

 

A Vermont cég várja tehát mindazokat a Dunai rakpart 10. alatt található komáromi üzlethelyiségében, akik szívesen merülnek el a különleges virágcsokrok rengetegében.