Régió 2012. 05. 14.

Előrelépés történt a vasúti kétnyelvűség terén

Az utóbbi napokban végre megjelentek a kétnyelvű településnevek a Komárom-Pozsony vasúti szakasz több pontján is. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala több hónapja szorgalmazza ezt a vasúttársaságnál. Újra bebizonyosodott, hogy a következetes érdekérvényesítő munka hosszú távon eredményekhez vezet.

A Kerekasztal szakértői még februárban, a vonatok indítását megelőzően keresték meg a vonalat üzemeltető RegioJet vállalat igazgatóját és tulajdonosát, részletes statisztikai kimutatásokat és érveket szolgáltatva ahhoz, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően kétnyelvűsítsék a társaság tulajdonában álló szerelvények beltéri feliratait, valamint a RegioJet közvetlen gondozásába tartozó megállókat.

Az egyeztetés során több levélváltásra is sor került a Kerekasztal és a RegioJet között. Örülünk, hogy a vállalat vezetése tudatosította a problémát, és konkrét intézkedéseket foganatosított az ügyben. A mellékelt fotódokumentációból látszik, hogy a Regiojet négy várakozóján (Nagypaka, Kispaka, Nagyabony, Szentmihályfa) már megjelentek a magyar helységnevek, reméljük, további lépések is történnek ezen a téren.

A korábban következetesen államnyelvet alkalmazó vasúti szolgáltatások kapcsán még van tennivaló bőven, hiszen az állomások épületei, melyek a Szlovák Vasutak gondozásában vannak, vagy éppen a propagációs anyagok továbbra sem tükrözik a térség nyelvhasználati gyakorlatát. Az üzemeltetők jóindulatával, racionális megközelítéssel és a problémákra való figyelemfelhívással, sikerülhet gyakorlattá tenni a többnyelvű nyelvhasználatot a társadalom a hétköznapokban, még olyan tabunak számító területen is, mint a vasút.

(forrás: kerekasztal.org)