Város 2012. 10. 12.

Eltávolítják az acélfödémet a volt vámháznál

A Szlovák Köztársaság 163-as számú,  2008. március 12-i keltezésű, a 2008-2009-es időszakra vonatkozó schengeni akciótervről szóló kormányrendelete értelmében, Komárom város köteles eltávolítani a volt vámház előtti acélfödémet, amely ezidáig a szlovák-magyar határátkelőhelyet „díszítette”.

A város pályázat útján kiválasztotta a kivitelezőt, s a három árajánlat közül a legkedvezőbbet a Tatraspol cég nyújtotta be. Így ők fogják a szerkezetet eltávolítani. A városi hivatal elintézte az illetékes építésügyi és közlekedésrendészeti szerveknél a munkálatokkal kapcsolatos hivatalos engedélyeket: a bontás engedélyezésére, az I/64-es főút részleges lezárására és a kerülősáv aszfaltfestésére és közlekedési jelölésére vonatkozólag.

A részleges útlezárás 2012. október 10-től 24-ig tart majd naponta 7.30 és 16.30 óra között. A lakosság szíves elnézését kérjük és megértését előre is köszönjük!

(komarno.sk nyomán)