Kultúra 2013. 11. 05.

„Emberek és tárgyak“ – Vallach László fotókiállítása

Vallach László – újságíró, fotós a TASR budapesti tudosítója. 2013. november 15-én 17.00 órai kezdettel fotókiállítása nyílik „Emberek és tárgyak“ címmel a Megye utca 11. szám alatti Mokka Cafe&Bar-ban. Ez alkalomból kérdeztük őt a kiállítással kapcsolatban:

„Tudosítói munkám során fotózom is, elsősorban az emberek és az érdekes életszituációk, ellesett pillanatok érdekelnek, főleg városi környezetben. A tárgyaknál különleges formák, színek és fények fognak meg leginkább. Nincs különösebb összefüggés emberek és tárgyak között, ha a kiállítás címe erre is utal, talán csak annyi, hogy a tárgyakat emberek alkották és használják, de a lényeg mindig az ember, rajta van a hangsúly. A képek különböző országokban készültek, így itthon, Magyarországon, Csehországban, Ausztriában, Spanyolországban. A kiállításra, amely a Regionális Népművelődési Központ rendezésében jött létre, mindenkit szeretettel várok“ – fejezte be válaszát az ismert fotós.