Kultúra 2017. 03. 29.

Érdekes előadások, sportprogramok és esti buli az egyetemi napokon

2017. április 3. és 7. között immár tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Komáromi Egyetemi Napok elnevezésű rendezvénysorozatot a Selye János Egyetem és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata. A program harmadikán reggel kilenc órakor veszi kezdetét és egészen péntek délig tart. Az idei tematika elsősorban Selye János 110. évfordulója köré, illetve az egészségügy és a stressz köré orientálódott.

A HÉTFŐi nap kilenckor veszi kezdetét a megnyitó, melynek keretén belül a Selye János Egyetem rektora, Dr. Juhász György, és a Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Konkoly Attila köszönti az egybegyűlteket, majd negyed tíztől aztán Dr. Filakovszky János előadása következik, Ipari gyógyszerfejlesztés a XXI. században címmel. Tizenegy órakor Lukoviczki Réka előadása következik, az Újraépítkezni a nulláról címmel. Réka egy személyes blogot is vezet, melynek célja saját bevallása szerint: „A sérültek népszerűsítésére, társadalmi előítéletek elsöprésére, szociális érzékenység-keltésre, amputáltak segítségnyújtására adtam a fejem. Szubjektív gondolatok egy másfél lábú lánytól.” Ezután megkezdődnek a karspecifikus előadások, az aula K1 termében Dr. Ritter Mariann, az iLex vezérigazgatója, Pongrácz Ferenc, az IBM délkelet-európai fejlesztési igazgatója illetve Lambertné Katona Mónika, a Budapesti Gazdasági Egyetem dékánja ad elő az iLex-ről. Ezzel egyidőben a Tanárképző Karon Kriston Andrea ad elő Kriston-módszer néven ismert gyógymódszeréről. Három órától ugyanitt Bedő Imre közgazdász, világutazó előadása kezdődik Férfiak klubja (nem csak férfiaknak) címmel. Ugyanekkor kezdődik az egyetem Konferencia-Központjában a TEVAgy a hős! elnevezésű mentősbemutató, ahol a résztvevők könnyeden és szórakozva ismerkedhetnek meg az újjáélesztés egyszerű módszerével, mellyel így maguk is hősökké válhatnak. Az előadást követően Dr. Filakovszky János tárlatvezetést tart a Selye János kiállításon, mely a Konferencia-Központ K10-es termében kapott helyet. A hétfő estét már sok éve hagyományosan a Tanár-Diák estek zárják hat órai kezdettel. A Sirály kollégium étkezőjében H. Nagy Péterrel beszélgetnek a hallgatók, míg a Viking pubban Csiba Péterrel, a Gazdaságtudományi Kar dékánjával.

A KEDDi napot reggel kilenc órakor Dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár előadása nyitja az egyetem Konferencia-Központjának aulájában, ugyanakkor már reggel nyolctól van lehetőség vért adni, szintén a Konferencia-Központban, majd fél tizenegykor aztán kezdetét veszi az In Vivo című, Selye Jánosról szóló film vetítése, melyet közvetlenül egy beszélgetés követ a stresszről, kissé ráfókuszálva a hallgatókat ért stresszre. Az előadást egy felmérést előzi meg az egyetem berkein belül. Negyed kettőtől Wolf Gábor ad elő, a Marketingbiblia írója, illetve a Marketingkommandó tagja a kis- és középvállalkozások marketingjéről. Az előadás kezdetekor már megkezdődik egy órától a Tanárképző Karon az Újságíró délután elnevezésű rendezvény, melyen a közmédia négy előadója ad elő az újságírás mibenlétéről, a nyomtatott és online sajtóról. Fél háromtól aztán a Start Your Bussiness – Roadshow c. előadás veszi kezdetét a Konferencia-Központban, amely előadás a startupcégekről szól. Hat órától a Life Tilt Poker klubban kezdődik a hagyományos, KEN-heti pókerbajnokság, majd a Komáromi Egyetemi Napok keddi napját a Művészetek Éjszakája zárja a Pince klubban, nyolc órai kezdettel.

Hétfő és a kedd a közélet, a szerda pedig a tudományosság jegyében. A SZERDAi napon sor kerül a Tudományos Diákköri Konferencia egyetemi fordulójára az egyetem Konferencia-Központjában. A majd’ egész napos eseményen közel hatvan hallgató mutatja be tudományos munkáit. Ezzel egyidőben az Egyetemi Könyvtárban a manapság népszerű szabadulójátékok közül helyet kap egy, mely a Keresd a patkányt! címet viseli. Az első három helyezett itt díjazásban is részesül. Tíz órától a Klapka téren az óriássakk-verseny veszi kezdetét, ahol bárki kipróbálhatja, hogyan látja át a négyszer négy méteres sakktáblát. Délután aztán öt órától kezdetét veszi a biliárdbajnokság a Ramszesz bárban, majd a könnyed szórakozás a Danubius kollégium nagytermében folytatódik, ekkor veszi ugyanis kezdetét a Játékok éjszakája c. rendezvény, ahol az érdeklődők kipróbálhatják magukat rengeteg játékban versenyszerűen, vagy épp a kihelyezett társasjátékok közül bármelyikkel játszhatnak.

A CSÜTÖRTÖKi napot a Sportnap nyitja, ami egész napos elfoglaltságot biztosít a sportjátékokat kedvelők részére. Több bajnokságban is kipróbálhatják magukat a magukat megmérettetni kívánó jelentkezők, lesz futball-bajnokság, kosárlabda, röplabda-bajnokság, és zumba is. Tizenegy órától sor kerül egy kollektív várlátogatásra is, előtte fél órával találkoznak az érdeklődők a Konferencia-Központ parkolójában. Reggel nyolctól, ahogyan előző nap is, kipróbálható az Egyetemi Könyvtárban a Keresd a patkányt! elnevezésű szabadulós játék. A csütörtöki nap lezárását az Ocho Macho kezdi a Danubius kollégium nagytermében hét órai kezdettel, majd a nap fergeteges bulival zárul a Pince klubban, ahol fellép Dj. Metzker Viki.

A PÉNTEKi nap afféle lezárása a Komáromi Egyetemi Napoknak, ám a legszimbolikusabb, és a felvidéki magyarságot legjobban érintő eseménye a KEN-nek erre a napra esik. Ezen a napon kerül sor ugyanis a Futás a jövőért elnevezésű eseményre, mely egy szimbolikus, és fordított stafétafutásként kell elképzelni. A Sirály kollégiumtól kezdenek futni az egyetemisták, későn csatlakoznak hozzájuk a középiskolások, aztán az alapiskolások, majd az óvodások, és az egész tömeg együtt fut tovább a Klapka térre. A futás azt kívánja szimbolizálni, hogy Felvidéken igenis lehetséges anyanyelvünkön tanulni az óvodától egészen az egyetemig, és otthonunkban, Komáromban. A XIII. Komáromi Egyetemi Napokat délben aztán a Református Teológiai Karon megtartott Istentisztelet zárja le.

További információk: egyeteminapok.sk-n, illetve az esemény FB-oldalán