Kultúra 2018. 02. 27.

„estöri” – selyés diákok az Esterházyakról szóló versenyen

A Selye János Gimnázium három diákja, Krkoška Enikő, Rezman Andrea és Kamocsai Anna a közelmúltban egy történelem versenyen vett részt. A vetélkedőről és a diákok szerzett tapasztalatairól Elek József beszámolójából tudhatunk meg többet, aki amellett, hogy a gimnázium történelemtanára, a versenyen részt vevő három lány felkészítője is volt.

„A duchcovi kastély könyvtárában Giacomo Casanova emlékiratait írja. Lejegyzi, hogy egyik utazása során ellátogatott Esterházy Miklós híres kastélyába és részese volt a herceg látványos ünnepségének. De nem is Casanova lenne, ha nem történt volna valami kis románc, kisebb flört formálódott a hercegné és közte, és ez az eset majdnem párbajhoz vezetett, ám a hercegné lélekjelenléte megmentette Casanovát és Esterházy Miklóst a kellemetlen incidenstől.”

Aki utánaolvas Casanova emlékirataiban, nem találja meg az ominózus jelenetet. Természetesen kitalált történet, ezzel az írással tette le névjegyét az „estöri” kreatív történelmi vetélkedő második fordulójában három selyés diákunk, Krkoška Enikő, Rezman Andrea és Kamocsai Anna. A verseny idei témája az Esterházy-mulatságok voltak, amely a 18. századba röpítette el a versenyzőket. Enikőék esszéírással, Instagramos fotóval, kisfilm készítésével foglalkoztak az elmúlt hónapokban, hogy megmérkőzzenek a középdöntőben, amelyet idén is a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában tartottak.

A verseny Instagramos oldalán a Casanova-történethez kapcsolódó kép fogadta az elismeréseket „like”-ok formájában. Ezúton is szeretnénk megköszönni a szablyákat a komáromi Kard Rendjének, azon belül is Nagy Imrének, akit megnyugtatunk, hogy senkiben sem okoztak kárt a fotózás idején. A február 20-21-én lezajlott középdöntőben a Selye János Gimnázium csapata a legjobb határon túli csapatként mutatta be filmjét, prezentációjának témájául pedig az európai barokk építészet és az Esterházyak barokk ízlésének bemutatását választották. Kisfilmjük témája pedig egy különleges időutazás volt, melynek során Esterházy Pál herceg egy munkahelyi meghallgatásba csöppen és szembesül azzal a ténnyel, hogy a jövőben már nők is irányíthatnak a háztartásnál nagyobb vállalatokat is. Netán még nádorok is lehetnek…

A középdöntőbe jutott harminc csapat közül csak a legjobb tizenkettő jutott az áprilisi kismartoni fináléba. Sajnos, a nagyon erős mezőnyben idén nem sikerült bejutni a döntőbe, de abban a figyelemben részesültünk, hogy a döntőt a nézőtérről követhessük nyomon. Ettől függetlenül a november óta tartó munkánk nem volt hiábavaló, a lányok nemcsak a korabeli építészet és a mulatságok világába léphettek be, hanem szórakoztató, kreatív alkotásokkal is előálltak. Azt, hogy élvezték a munkát, alátámasztja a kisfilmmel párhuzamosan készült másik filmjük is, amelyben csokorba gyűjtötték bakijaikat. Mondhatjuk, már ezért is megérte együtt dolgozni.

(Elek József)