Régió 2013. 02. 22.

Európa legjobbjai a komáromi Monostori Erődben

Február 25-27. között a komáromi Monostori Erődben kerül sor a holland kezdeményezésű AT FORT projekt második atelier (műhely) találkozójára. A 2012-ben indult 3 éves projekt tizenegy jelentős európai erődített örökségi helyszín részvételével valósul meg, amelynek a Monostori Erőd Nonprofit Kft. is partnere. A Magyarországon megrendezésre kerülő három napos konferencia programja három téma köré szerveződik: a szervezeti működési modellek, megközelíthetőség/biztonság és az UNESCO Világörökségi jelölés.

A külső érdeklődők számára is nyitott, hétfőn kezdődő AT FORT projekttalálkozón Gráfel Lajos, a révkomáromi városi hivatal műemlékvédelmi osztályának vezetője tart előadást a projektpartnereknek a két ország területén fekvő Komáromi Erődrendszer északi erődjeinek hasznosításáról, fejlesztési terveiről. A résztvevők ezt követően egy, a megközelíthetőség és biztonság téma köré felépített túrán vesznek részt az Öreg- és Újvárban. A nap második felében a Monostori Erődben az egyes partnererődök képviselői ismertetik szervezeti működésüket, illetve az eddigi tapasztalataikat és kihívásaikat. A program az elhangzottak összefoglalásával és egy ideális szervezeti modell közös kidolgozásával végződik.

02_fort_monostor_air_view_from_south

A második nap fő témája a megközelíthetőség és biztonság. A partnerek a délelőtt folyamán a Monostori Erőd júniusban nyíló Dunai-bástya Kikötői Fogadótér és – a kora, ritkasága, valamint különleges falfestményei miatt – Európában is egyedülálló Lőoktató termének restaurációs munkálataiba nyerhetnek betekintést. A program tematikájához kapcsolódóan újabb gyakorlati példákat ismerhetnek meg holland, belga, francia, német, magyar, máltai, finn, olasz, litván, angol és szlovén szakértők előadásában.

A találkozó az UNESCO Világörökség címre jelölés tárgykörével végződik szerdán, ahol dr. Fejérdy Tamás, a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságának volt titkárságvezetője, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ alelnöke az „UNESCO elvek és az erődök esélyei a Világörökség cím elnyerésére” címmel tart előadást. Dr. Jukka Jokilehto, a szlovén Nova Gorica Egyetem professzora, az általa ismert világörökségi helyszíneket esettanulmányként mutatja be, majd a 2008-ban az UNESCO Világörökség címét elnyerő francia VAUBAN erődök tapasztalatait Nicolas Faucherre, a Vauban Association szakértője, ICOMOS tag ismerteti a jelenlévőkkel. A résztvevők az egyes prezentációk után közösen vitatják meg többek között a jelöléshez szükséges dokumentációk összeállításának folyamatát, a döntéshozók bevonásának lehetőségeit, valamint a jelöltséggel járó előnyöket és hátrányokat.

A három napos komáromi AT FORT projekttalálkozó nyitott, szeretettel várjuk a külső érdeklődőket is. A konferencia munkanyelve angol lesz, a részletes program a www.atfort.eu honlapon is elérhető.

Az AT FORT – “Atelier European Fortresses – Powering Local Sustainable Development” projektet az INTERREG IVC Közösségi Kezdményezés finanszírozza.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ:

Kontakt: Farkas Erika

Tel/Fax: +36 34 540 582

farkas.erika@fort-monostor.hu

 

Kalmár Zita

Tel/Fax: +36 34 540 582

kalmar.zita@fort-monostor.hu