Régió 2015. 06. 12.

50 éve, 1965 júniusában árasztotta el a Duna a Csallóközt

A szlovákiai magyarokat sújtó természeti katasztrófák közül kétségkívül az 1965-ös dunai árvíz volt a legnagyobb. A rendkívül nagymértékű tavaszi esőzéseket kísérő több hetes árvíz június elején tetőzött a Csallóköz térségében. Noha a Pozsony és Párkány közötti szakaszon gyors ütemű gátépítési és megerősítési munkálatok kezdődtek, a 8 méter fölötti magassággal tetőző vizet nem tudták megfékezni: a Duna jún. 15-én Pat, két nap múlva pedig Csicsó mellett áttörte a gátat (más vélemények szerint a gátat a nagyobb katasztrófa megelőzése érdekében a hadsereg robbantotta fel). A gátszakadás miatt kiömlő víz Alsó-Csallóköz nagy részét elöntötte, ennek következtében több tízezer hektár termőföld került víz alá.

A Dunaszerdahelyi, Komáromi és Érsekújvári járás több mint félszáz településéről 53 ezer személyt kellett evakuálni, miközben házak ezrei dőltek össze vagy rongálódtak meg. A víz néhány települést napokra elvágott a külvilágtól, Komáromot pedig egy ideig csak Mo. felől lehetett megközelíteni.

1965. június 8-án, 108 napig tartó harc után a járási árvízvédelmi bizottság az egész Komáromi járás területén elrendelte a veszélyállapot beszüntetését. Következhetett az újjáépítés, a pusztítás nyomainak eltüntetése. Az árvíz levonulása után az óriási anyagi károkat szenvedett Csallóköz megsegítésére országos mozgalom indult, amely során szlovákok és csehek ezrei jöttek önzetlen módon a magyar falvakat megsegíteni, magyar gyerekek százait pedig több héten keresztül szlovák vidéken helyezték el, s szervezték meg nekik az oktatást. Az 1965-ös árvíz nemcsak a Duna csallóközi szakaszának árvízvédelmi munkálatait gyorsította fel, de a Bősi Vízierőmű előkészítésének munkálatait is.

(Forrás: Szlovákiai Magyar Adatbank)

Tekintse meg képgalériánkat is:

1 2 3 4 5 6 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 20 21 22 11329945_380413438824058_8775370776932454388_n 11390362_381615478703854_4738308042496988001_n 11392991_380766635455405_4132447264151397753_n 11401054_380413798824022_4374221243269313578_n 11401429_380414028823999_7173249522154630084_n 11407012_380413398824062_1166638231346832519_n (1)