Sport 2017. 08. 14.

Félévnyit erősödnek egyetlen hét alatt a KVSE tornászai

Dél-Komárom. Több mint nyolcvanöt tornászlány készül a nyári időszakban a következő idényre a KVSE háromhetes táborában. Itt a sportolók javítják az erőnlétüket és begyakorolják a versenyképes új gimnasztikai mozgáselemeket.

Június 15-én ér véget minden évben az előző szezon a tornászoknak, melyet egy hónapos pihenő követ. Július 17-én az óvodásoknak indult egy egyhetes felkészülés, majd július 24-én kezdődött a Komárom Városi Sportegyesület Ritmikus Gimnasztika csoportjának edzőtábora. A hét első felében alapoznak, aztán új koreográfiákat gyakorolnak a lányok.

„Szinte minden nap van erőnléti edzés, de hétfőn és kedden rámegyünk azokra az alapozó gyakorlatokra, amelyekre év közben nincs időnk” – mondta el a Helyi Híradóknak Kovács Ágnes. A vezetőedző hozzátette: a ritmikus gimnasztika alapjai, a balett, a tánc, de az erőnlét nélkül nem lehetnének sikeresek a sportolóik. Amikor már egy-egy versenyre készülnek, akkor a gyakorlatokat kell pontosítaniuk, az alapoknak addigra már meg kell lenniük.

Körülbelül tizenöt kislány először vett részt ilyen edzéseken, azonban a táborban akkora rutinra tudnak szert tenni, hogy szeptemberben úgy kezdhetnek edzésekre járni, mint akiknek már féléves gyakorlatuk van, olyan intenzív a tábor. Délelőtt és délután is három-három órás edzéseket tartanak, kisebb szünetekkel és egy ebéddel megszakítva.

„A tábor legfiatalabb résztvevője ötéves, a legidősebb tizenhét. Sokszor látszik a kisebbeken, hogy nehéz egy-egy feladat számukra vagy elfáradnak, de hihetetlenül motiválják őket a nagyobbak, így nem ülnek le egy pillanatra sem” – hangsúlyozta Kovács Ágnes.

A hét második felében a következő év koreográfiáját sajátítják el a gyerekek. Az őszi versenyeken még a régi gyakorlatokkal indulnak a lányok, azonban tavasszal egy teljesen új repertoárral állnak majd szőnyegre a KVSE tornászai.

„Szeretnénk osztályt is lépni, ami azt jelenti, hogy akik eddig szabadidő kategóriában szerepeltek, azok közül sokan fellépnek harmadosztályba, akik pedig harmadosztályban versenyeztek, páran szintén lépnek egy osztályt feljebb” – emelte ki Kovács Ágnes.

A vezetőedző munkáját, Tóth Andrea mellett, két új fiatal edző is segíti, Hegyi Tamara és Varga Kitti, akik mindketten tizenhét évesek.

Komárom.Híradó