Város 2013. 05. 28.

Felvidéki magyarok tiltakoztak az EP petíciós bizottságának ülésén

Transzparensekkel tiltakoztak szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok  hétfőn Brüsszelben az ellen, hogy az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága zárt ülésen tárgyalja az őket érintő beadványt.

A petíció a szlovák állampolgársági törvény azon rendelkezését kifogásolja, amely szerint elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát.
A petíciót Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke nyújtotta be, és Gubík László is aláírta, aki egyike azoknak, akiket Szlovákiában megfosztottak szlovák állampolgárságuktól. Gubík mint aláíró bent maradhatott a teremben, de a többieknek, akik azért jöttek Brüsszelbe, hogy figyelemmel kísérjék az ülést, így többek között a szlovák állampolgárságától megfosztott Boldoghy Olivér révkomáromi vállalkozónak, színművésznek és Berényi Józsefnek, a Magyar Közösség Pártja elnökének is el kellett hagynia a termet.

tilt
A legnagyobb transzparensen a szlovák alkotmány ötödik cikkét idézték szlovák és magyar nyelven, miszerint akarata ellenére senki sem fosztható meg szlovák állampolgárságától. A kisebb táblákon ugyanez volt olvasható angolul. Gubík László angol feliratú pólóban jelent meg a bizottság ülésén, amelyen ez állt: bevándorló vagyok a saját hazámban, vendég a saját lakásomban.
Amikor a levezető elnök elrendelte a zárt ülést, és távozásra szólított fel mindenkit, aki jogosulatlanul tartózkodik a teremben, Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője kifejtette, hogy a zárt ülés szembemegy a jogállamiság elvével, egyúttal hiányolta a folyamatok átláthatóságát, és angol nyelvű transzparenst emelt a magasba, melyen ez állt: “Átláthatóság?”.
A fideszes Bagó Zoltán elmondta, a zárt ajtók mögötti tárgyalás eredetileg arra a beadványra vonatkozott, amely a Benes-dekrétumok sérthetetlenségét kimondó szlovák parlamenti határozata miatt született, akkor még a másik szlovák vonatkozású petíció nem szerepelt a napirenden.

Az ülést levezető spanyol, néppárti Carlos José Iturgaiz Angulo a felvetésekre válaszolva elmondta, hogy a bizottság napirendjéről az úgynevezett koordinátorok döntöttek, így arról is, hogy mely napirendi pontokat tárgyaljanak zárt ajtók mögött. A koordinátorok az egyes pártfrakciók vezetői a szakbizottságokon belül. Emellett a spanyol képviselő szerint a bizottsági ülés elején a képviselők szavaztak a napirendről, és azt elfogadták, ezt a vitát pedig nem lehet újra megnyitni.

(forrás: MTI, fotó: facebook)