Sport 2013. 11. 04.

Megérdemelten győzött hazai pályán férfi röplabdacsapatunk

A férfi röplabda extraliga 6. fordulójában a komáromi csapat az Ólublót fogadta hazai pályán. Magabiztos játékával az újonc hazai gárda már második idei győzelmét aratta.
Jól kezdett a hazai csapat. Jó szerválásaik, valamint jó helyzetkijátszásaik után az első játékrészt 25:16 arányban nyerték.
Jól alakult a folytatás is. De az ólublóiak is feljavultak, a pontszerzésben rendre felzárkóztak a hazaiak mögé, de a komáromiak hozták ezt a szettet is 25:20-ra.
Az befejező játékrészben már nagy volt a hazai fölény, a vége felé már a kispados játékosok is szóhoz jutottak és nem okoztak csalódást, a záró szettet 25:l8-ra nyerték.
A Komárom-i VK Spartak nagyszámú közönségük kitörő örömére kitűnő játék után fölényes 3 : 0 arányú győzelmet aratott az Ólubló felett. Az újonc hazai csapat két győzelmével, 6 pontjával a táblázat jelenlegi 5. helyén áll.

VK Spartak Komárno – VKM Stará Ľubovňa 3 : 0 ( 25 : l6, 25 : 20, 25 : 18 )

A VK Spartak csapata következő mérkőzését Trencsénben 2013.november 9-én játsza a COP Trenčín ellen 14.30 órai kezdettel.

(fotó: Peter Rigo)