Kultúra 2018. 10. 08.

Fiatal tehetségek a Jókai Színházban: ma mutatják be a Napfoltok című drámát

A Komáromi Jókai Színház 2018. október 8-án mutatja be a Vasmacska Stúdiószínpadán Leopold Lahola Napfoltok című drámáját Rédli Károly m. v. rendezésében. Az előadás, mely koprodukcióban készül a pozsonyi Színművészeti Főiskolával, három magyar egyetemista diáknak is megmutatkozási lehetőséget kínál.

A fiatal egyetemisták közül Béhr Mártont már ismerik a komáromi nézők, Hostomský Fanni és Melecsky Kristóf viszont először lép színpadra a Komáromi Jókai Színházban. Az előadásban szereplő egyetemistákon kívül Skronka Tibort láthatják még a nézők. Nagybőgőn közreműködik Iván András.

Leopold Lahola, szlovák drámaíró műve a háború utáni időszakban született és a bosszú, a gyűlölet természetét vizsgálja:
„A bosszú témája nagyon aktuálisnak tűnt, az a helyzet, ahogy a gyűlöletet hordozzák magukban az emberek” – fogalmazott a rendező. – „Látom ezeket a szélsőséges csoportokat, akik azért élnek, hogy tönkre tegyék a másik világát… Ilyen a főszereplő, Tomi sorsa is. Azért él, hogy lerombolja a másik ember életét. Bár megvan ennek az oka, motivációja, de rögeszmévé vált benne a gyűlölet. Csak azért él, hogy romboljon, s közben a saját életét teszi tönkre. Így élünk a mai világban. Könnyebb a másikat gyűlölni, mint megtalálni az okot a szeretetre. Az ember saját maga dönti el, hogy milyen minőségű életet akar élni, de ha a gyűlölet mellett dönt, akkor ez a gyűlölet lesz a végzete.”

Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Madleňák Andrea m. v., dramaturg Rédli Károly m. v. és Varga Emese. Az előadás október 8-i bemutatót követően október 9-én és 11-én 19.00 órai kezdettel lesz látható a Komáromi Jókai Színházban.

Képgaléria: