Város Dél-komárom 2018. 08. 21.

Folyamatosan újítja ivóvíz vezetékeit Dél-Komárom

Az elmúlt napokban tapasztalható csapadékszegény időjárás ismét felhívta figyelmünket a biztonságos ivóvízellátás kérdésére. Dél-Komárom képviselő-testülete még a tavalyi esztendőben fogadta el a 15 évre szóló, a vezetékhálózat korszerűsítését célzó gördülő fejlesztési tervét. A cél a folyamatos, magas minőségű ivóvíz biztosítása. Idén a Sport utca hálózatát újítják meg a szakemberek.

Dr. Molnár Attila polgármester korábban elmondta, a 2031-ig tartó időszakra vonatkozó koncepció felújítási, pótlási és beruházási fejezetekből áll.

– A Lenkey utcai szakaszt még 2017-ben készíttettük el, idén itt a szennyvíz-csatorna kerül kiépítésre, de munkálatok folynak a Sport utcában is. Ezek mellett több jelentős fejlesztésre is sor kerül a városban. Így a Dózsa György illetve a Réti utcában, a Gábor Áron és az Arany János utcákban, továbbá a Térffy Gyula és az Igmándi utca találkozásánál is dolgoznak majd a szakemberek – tette hozzá a városvezető.

(a fotó csak illusztráció)