Fotók 2012. 07. 10.

Fotó: Jubileumi Pékfesztivál a Monostori Erődben

Idén immár tizedik  alkalommal került megrendezésre a történelmi Monostori Erődben az Országos Pékfesztivál.

Az erődök legnagyobb éves ünnepe ezúttal a barokk kor megidézését tűzte ki céljául. A kétnapos fesztivál a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje és a Monostori Erőd Nonprofit Kft társszervezésében valósult meg. A családi rendezvény sütőiparosok, hagyományos magyar élelmiszergyártók, kézművesek, céhműhelyek változatos bemutatóival, kiállításokkal, sátorbábszínházzal, gyermekprogramokkal, színpadi produkciókkal és főzőversennyel várta az érdeklődő nagyközönséget.

A Magyar Pékek Fejedelmi Rendje a sütőipar hagyományainak megőrzésére letrejött szakmai szervezet, amely többek között a hagyományos sütőipari termékek kutatásával, bemutatásával foglalkozik.

A délelőtti órákban Kenyértörténeti Konferencia vette kezdetét, amelynek keretén belül sok érdekes szakmai előadást hallhattunk. Majd a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje és a Monostori Erőd munkatársainak közös szervezésében megnyitották a Kenyérmúzeum egy külön termét, amely ezen az éven a barok korba repíti vissza a látogatókat. Az ételek elkészítésének szokásai, jellegzetes receptjei, kenyerei és süteményei, konyha, és ebédlő, úri szoba, berendezési-, használati tárgyak tették hitelessé a külön erre a célra létrehozott helyiségeket. Természetesen a Kenyérmúzeum állandó kiállításai is megtekinthetőek voltak, amelyek rengeteg érdekességgel szolgáltak.

Az udvaron már javában szorgoskodtak a pékmesterek. A kemencékben sültek a friss kenyerek, perecek, sós és édes finomságok, amelyeket kóstolásra is ajánlottak. Sőt, a vállalkozó szellemű látogatók akár el is készíthették a szakma mestereinek útmutatásával a saját gasztronómiai remeküket. A Pékfesztivál ideje alatt több kísérőrendezvény folyt. A kézműves foglalkozások keretén belül a kreativitást tesztelték a játékkuckóban, a sátorbábszínház pedig a szórakozást szolgálta. A bábkészítésben is kiróbálhatták magukat a kicsik és nagyok is egyaránt. A sportkedvelőknek íjászkodást, lovaglást és falmászást kínáltak. Az árusok forgatagában is elmerülhettünk, de a fesztiválszínpad árnyékos sátra alatt falatozva, italozgatva olyan előadókat kísérhettünk figyelemmel, mint a gyermekek nagy kedvencét a Zsebsün együttest, a Kajárpéci Vízirevüt és a Cserók Néptánc együttest. A szombat estére a Balkán Fanatik és a Kiscsillag zenekarok koncertjei tették fel a koronát.

Természetesen a fesztivál ideje alatt óránként népes csoportokat indítottak. Erőd-, és kazamata túrák alkalmával rengeteg új, hasznos ismeretanyaghoz juthatott a nagyérdemű a történelmi múltat illetően.

A remekbe szabott fesztivál, amely rengeteg embert, kisgyermekes családot csalt az Erőd falai közé főzőversennyel zárult vasárnap.

(kép és szöveg: ha, Csallóköz hetilap)