Fotók 2012. 04. 18.

Fotó: Pazar koncertet adott a Republic

A VIII. Komáromi Egyetemi Napok keretén belül, a Selye János Egyetem és Hallgatói Önkormányzat szervezésében hatalmas buli helyszínéül szolgált a Városi Sportcsarnok.

Előzenekarként az Undermind hangolta a bandát. Majd színre lépett az est fénypontja, a Republic. Felcsendültek a legnagyobb slágerek: Repült a bálna, Szerettünk valakit, valamiért, és a 67-es úton is poroszkálhattunk. Cipő és csapata nem hazudtolta meg önmagát, és frenetikus sót varázsoltak ismét Révkomáromba. A szép számban megjelent, főként fiatalok együtt énekeltek, lélegeztek a zenészekkel. Utózenekarként a Colourblind keltette a zavart.

Hogy kis különítményünk is jól járjon, nem Godot-ra, hanem Republicra várva, végül beérni látszott a gyümölcs, mivel sikerült interjút készíteni a remek zenészekkel. A kulisszák mögött, a „sziklakertben” dekkolva, bagót-bagóra morzsolva,  mikrofonvégre kaptuk a delikvenseket, és olyan információkkal, kuriózumokkal szolgáltak, hogy csak lestünk.

Hogy lessetek Ti is, az írást megtalálhatjátok majd a májusi Look Magazinban, de addig sasoljátok a koncerten készített fotóriportot!

(szöveg: ha, fotó: Hráček Adrián, sziakomárom)