Város 2014. 11. 10.

A függetlenek is összefogtak

Első alkalommal fognak össze független képviselő-jelöltek az önkormányzati választásokon Komáromban. 11 jelölt együtt osztja meg terveit és meglátásait a lakosokkal, bejutásuk esetén pedig bármelyik polgármesterrel készek együttműködni Komárom érdekében.

A novemberi önkormányzati választásokon 92 jelölt pályázik a 25 képviselői helyre Komáromban. A 92 jelölt közül 55-en a pártok jelöltjei, míg 37 induló függetlenként – legalább 400 aláírást összegyűjtve – vág neki a megmérettetésnek. A függetlenek közt akadnak „kényszerfüggetlenek”, akik a párttársaikkal nem találták meg a közös hangot, így most a pártkönyvet a fiókba téve függetlenként jelölik meg magukat. Vannak viszont valódi függetlenek, akik önállóan gondolkodó jelöltek.

A pártok jelenlegi önkormányzati képviselői az utolsó pillanatban saját előnyükre szabták át a választási körzeteket. Az új, háromkörzetes rendszer a sok pénzből kampányoló, tehetős szponzorokkal rendelkező csoportosulásoknak kedvez. Erre az új körülményre reagálva a független képviselő-jelöltek csapatba szerveződtek, hogy közösen hallassák hangjukat, és ellensúlyozni tudják a pártok helyzetelőnyét.

Komáromban most először indulnak függetlenek képviselő-jelöltek a választásokon egy csoportban. 11 komáromi úgy gondolta, hogy elég a pártoskodásból, a parttalan vitákból és az érdekcsoportokból, Komárom számára az új időszámítást olyan személyiségek jelenthetik, akik a saját szakmájuk terén már bizonyítottak, nem megélhetési célnak tekintik az önkormányzati munkát és készek együttműködni a lakosok által választott polgármesterrel, és bármilyen összetételű testülettel.

Ebből adódóan a 11 képviselőségre pályázó független a választási kampányban nyilvánosan nem támogatja az egyik polgármester-jelöltet sem, mivel ez a csoport nem politikai csoportokkal, hanem a lakosokkal szeretne szövetkezni Komárom fejlődése érdekében. Megválasztásuk esetén készek együttműködni a hat polgármester-jelölt bármelyikével ennek érdekében.

A 11 képviselő-jelölt, a Komáromi Függetlenek Csoportja természetesen közös irányelveket is megfogalmaz, amelyet a legégetőbb orvoslásra váró problémáknak talál. A csoportosulás kiemelten fontosnak találja a lakosok életkörülményeinek javítását, a város sikeres gazdasági működésének megalapozását, az átlátható és korrupciómentes városirányítást. Fontosnak tartják a munkahelyteremtést kínáló befektetők városunkba csábítását, megtelepedését, továbbá a színvonalas oktatási körülmények megteremtését az önkormányzat által fenntartott intézményekben. Erősítenék az együttműködést a civil szervezetekkel, és szorgalmazzák a városi média átszervezését a lakosok érdekében. Meggyőződésük, hogy Komáromnak a jövőben erősen építeni kell a kulturális és történelmi örökségére, ennek kapcsán jó lehetőséget kínál a turizmus és a fesztiválszervezés egyaránt. Mindezek eléréséhez azonban jól látható tervek szükségesek, amelyek kivitelezésében a politikai csaták hátráltatnak és a független szakemberek segíthetnek.

Az elmúlt választási ciklusokban – talán nem véletlenül – folyamatosan emelkedett a független képviselők száma a komáromi képviselő testületben. A választók egyre nagyobb számban belátják, hogy önállóan gondolkodó, független egyéniségekre van szükség a képviselőtestületben, akik nem a pártok igényeit, hanem a város érdekeit képviselik. A Komáromi Függetlenek Csoportja arra biztatja a választókat, hogy minél nagyobb számban támogassanak új és független jelölteket, mivel meggyőződésük, hogy csupán egy valódi vérfrissítés hozhat minőségi változást a komáromi önkormányzati munkában.

 

A Komáromi Függetlenek Csoportjának jelöltjei:

Bujna Zoltán, Horváth Attila, Keszegh Margit, Kiss Péntek József, Kovács Dávid, Kovács György, Padlovics Ágnes, Százvai Szabolcs, Szénássy Timea, Vetter János és Keszegh Béla