Sport 2014. 08. 04.

Benyó Nikit futás közben érte a szerelem

Fut, amikor boldog. Fut, amikor kedvetlen, vagy éppen maga alatt van. A futás számára terápia. Olyannyira edzett lett, hogy még tűsarkúban macskaköven se kottyan meg neki a futás. Sőt, mi több, elsőséget élvez. Bár számára az csak másfajta kihívás volt. Nem ez a fontos. Hanem a mozgás maga. Vallja a komáromi Benyó Nikolett, aki nemrég kezdett el futni és máris szép sikereket tudhat magáénak. Vele beszélgettünk.

Egy Komárom belvárosi kávézóban találkozunk. Apró termetű, törékenynek tűnő hölgy. Őszinte és határozott véleménnyel. Bemutatkozással közli, hogy immár négy éve kezdett el futni. Előtte nem igazán, hiszen lusta volt, és még a tornaórákat is ellógta. Azóta azonban nagyot változott a világ. És még a szerelem is rátalált. Sorra vesszük életének állomásait.

benyoniki

„Anyukám ösztönzésére döntöttem úgy, kezdek magammal valamit, és elkezdek futni. Egyrészt, hogy megszabaduljak néhány felesleges kilótól, másrészt pedig, hogy a közérzetemen javítsak. Mindkettő bejött.” – meséli sodró lendülettel. Miután megnyert egy járási futóbajnokságot, felkeltette az érsekújvári atlétikai klub érdeklődését. Megszólították, csatlakozzon hozzájuk. Az edzések Komáromban zajlottak. Hetente többször kocogott, legfőképpen a természetben, azon belül is az erdőben szeret futni. Mint mondja, egyfajta kikapcsolódás is számára a mindennapi stressztől. „Csak ajánlani tudom. Remek terápia. És ha egyszer az ember megszereti, nincs menekvés, az élete részévé válik.” Őrá is így hatott. Megbabonázta és életvitelét is erre alakította. „Kezdetben csak magáért a futásért csináltam. Ma már más céljaim is vannak. Versenyezek. Elsősorban a nyolcszázméteres táv az enyém, később hosszabb távokra is vállalkoztam.”

A sprintet felváltotta a hosszútávfutás, mivel kevés vasat tartalmazott a vére, ezért némileg fáradékony volt. Ekkor az orvos ajánlotta, hogy próbáljon a kitartásra összpontosítva több kilométereket kocogni. Így is tett. „Jégben, fagyban, hóban, vagy éppen forró nyári napsütésben, szélben, viharban futottam.” Meg is lett a gyümölcse. Hiszen a versenyeken való előkelő helyezéseken kívül összefutott a szerelemmel is. Párja, szintén „szakmabeli”, Magyar Imre, Szlovákia legjobb magyar hosszútávfutója. Sok tanáccsal ellátja. Kezdetben edzője, majd szerelme lett. Vallják, igazi futó-szerelem az övék. Bár hosszútávot járnak, és nem sprintet. „Egy idő után vonzódni kezdtünk egymáshoz, és ma már jól megvagyunk. Hálás vagyok, hogy értő párom van, akinek bátran elmesélhetem, mennyit és hogyan futottam és megérti. Szerintem sokkal jobban elfogadó egy olyan, aki maga is sportol, mint aki nem.”

10274076_715709538475509_3129447057953429622_n

Nemcsak párjánál talált megértésre, hanem a család is rendkívüli módon támogatja. „Sportszerető és –űző családba születtem. Anyukám futott iskolás korában, még bajnoki helyezései is voltak. Apám focizott, az ő nyomdokába lépett a tizenhat éves öcsém, aki a Győri ETO-ban rúgja a bőrt. Tehát valamilyen szinte a véremben van.”
Elárulja, hogy szerinte kevés múlik a genetikán. Ez az a sportág, amit tényleg bárki űzhet. Korra, nemre való tekintet nélkül. Természetes és csak egy pár jó edzőcipő kell és máris lehet futni. Nincs megkötés, mindenki úgy, ahogyan és amikor érzi. „Kezdetben nyolcszáz métereket futottam, majd megpróbálkoztam a félmaratonnal is. Ám úgy érzem, visszatérek az eredeti távfutásomhoz. Augusztus másodikán Érsekújvárott lesz egy verseny, előkelő helyezésre számítok. Jelenleg azon dolgozom, hogy a néhány hetes kihagyást most bepótoljam. A kondimra is ügyelek, erős
ítő edzéseket iktatok be a heti edzéstervembe. Járok pilatesre is. Az is sokat segít. Hasonlóan a futáshoz, elernyednek a gondolataim és kiszellőztetem a fejem. Nagyon jó. Élvezem!” 

Határozott elképzelése van a jövőjéről. Ameddig lehet, futni szeretne. Mellette fotózni is szeret, főleg természeti tájakról készít felvételeket. Ez az út is izgatja. Tavaly érettségizett és felvételizne a Selye Egyetemre pedagógia szakra. Mert az is érdekli. Ahogy sok minden más is. Szeret beszélgetni és új embereket megismerni. Nem áll távol tőle az idegenvezetés sem, vagy éppen szívesen utazna a világban, mint egy igazi kozmopolita. Tud spanyolul, görögül, angolul és újabban németet kezd tanulni. Jelenleg pedig Dél-Komáromban a Microsoft cég recepciósa. Álma pedig körbeutazni a világot, megismerni embereket, idegen kultúrákat és közben sokat futni. Lehet, egyszer körbefutja a világot. Kitartását, szívósságát és elszántságát ismerve ez nem is olyan elérhetetlen cél.

(Borka Roland, archív felvételek, a riport a LOOK magazin nyári kiadásában jelent meg)