Kultúra 2013. 12. 04.

Gimisz premier és gálaműsor

Húsz éves a komáromi Selye János Gimnázium Gimisz színjátszótársulata adtuk közzé a hírt nemrég lapunk oldalain.

Itt az új premier ideje, de most egy nagyszabású gálaműsor részeként, amelyre már hagyományosan december elején a komáromi városi művelődési központ színpadán kerül majd sor.

Az idei premieren a Gimisz társulata Szigligeti Ede színművét a Liliomfi-t viszi színpadra. A bemutatóra december 6-án pénteken este 7 órai kezdettel kerül sor a komáromi VMK-ban. A rendezők jelképes 2 € belépti díjat szabtak meg, ami kiadásaik fedezését segíti.

Az elmúlt húsz év alatt többnyire világhírű musicalok és operettek alkották a Gimisz nagyon sikeres repertoárját.

Az előkészületekről kérdeztük Andruskó Imrét, a Selye János Gimnázium igazgatóját, aki érdeklődésünkre a következőket válaszolta:

„Nincs szándékunkban megszakítaní ezt a szép hagyományt, hiszen a premierdarabot is számos zenei betét tarkítja majd. Viszont másnap december 7-én szombaton este 6 órai kezdettel úgyszintén a VMK-ban indul a GIMISZ 20 ünnepélyes gálaműsor, az elmúlt 20 év legszebb előadásaiból összeállított nagyszabású zenés program“.

A műsorszervezők célja az volt, hogy a két nap különböző műfajai kiegészítsék egymást. A közönség így teljesebb szórakoztatást kaphat, és a gálára a belépő ingyenes. A gálaműsorban a múltbeli sikeres előadások szereplői közül tizenöten is fellépnek, sajnos többeknek egyéb elfoglaltságuk miatt le kellett mondaniuk a szereplést. A komáromi Selye János Gimnázium országos viszonylatban is, de határainkon túl is nagy hírnévre szert tevő patinás középiskola, úgy az elért tanulmányi eredmények terén, mint a rendkívül gazdag kulturális hagyományaira tekintve, melynek történetét is már száz esztendőkben mérhetjük. Az ünnepségek részeként e múltat kinyomtatott formában is ismertetni szeretnék.

A komáromi magyar gimnázium százéves kulturális múltja címmel könyvi publikációt adnak ki, melyet a gálaműsor estéjén a helyszínen mutatnak be nyilvánosságnak, a kiadvány ára mindenki számára önkéntes lesz, és a befolyt összegből kiadásaikat szeretnék majd fedezni. Hosszú lenne felsorolni mindenkit, aki az elmúlt húsz év során részese volt ilyen vagy olyan módon a Gimisz sikereinek, mint szervezők, szereplők, támogatók és segítők.

A irodalmi színpadoknak és a színjátszásnak a gimnáziumban nagy hagyományai vannak. Gáspár Tibor és Dobai János tanárok munkásságára építve Kiss Péntek József, az iskola egykori diákja, Ipóth Barna volt gimnáziumigazgató által támogatva vette át a stafétabotot. Ők voltak a Gimisz ötletgazdái, majd az említett diákjuk lett a színpad művészeti vezetője és rendezője is egészen a közelmúltig. Az előadások rendre a komáromi VMK-ban kerülnek bemutatásra. Varga Anna, a művelődési központ igazgatója a társulat egyik leghűségesebb támogatója mind a mai napig. Az ő segítsége nélkül nehéz lett volna az előadásokhoz szükséges technikai feltételeket biztosítani.

A társulat szereplői majd évente cserélődnek. Mára már a szervező és a rendező gárda is megváltozott. Tavalytól a társulat rendezője és dramaturgja Csengel Mónika, aki Spátay Adriannával, mai segédrendezővel együtt még Kiss Péntek József szárnyai alatt bontogatták tehetségüket. Ölveczky András pedig a gálaműsor főszervezője.

Ha már a színjátszásról van szó, a Selye János Gimnázium diákja volt a felejthetetlen Kaszás Attila is. Örökségül hagyott művészete szorosan kapcsolódik a Gimisz-hez.

2008-ban alapították a Kaszás Attila díjat, hogy méltó módon emléket állíthassanak volt diákjuknak. Ezt a díjat évente osztják ki a Gimisz tagok közül annak, akit az iskola magyar szakosaiból, a társulat rendezőjéből és az iskola igazgatójából álló zsűri kiválaszt. A díj egy oklevél és 150 € pénzjutalom, melyet minden évben a ballagás alkalmával Rudolf Péter színművész, Attila egyik legjobb barátja ad át a díjazottnak.

„Iskolánk, a Gimisz társulat és a magam nevében mindenkit szeretettel várunk előadásainkra és jó szórakozást kívánunk!” – fejezte be nyilatkozatát a Selye János Gimnázium igazgatója.