Régió 2013. 11. 08.

Gútai civil szervezetek találkozója

A Gútáért Polgári Társulás megszólította a Gútán működő magyar civil szervezetek képviselőit egy közös kerekasztalbeszélgetés erejéig.
„Hosszabb ideje motoszkált a helyi civil szervezetek találkozójának gondolata a fejemben” – mondta Halász Béla, a polgári társulás elnöke. „Azzal a céllal, hogy közös erővel, egymás mellett és nem egymással szemben sokkal többet tehetnénk városunkért. Elégedett vagyok a kerekasztalbeszélgetés kimenetelével és az eredménnyel is, ami született. A meghívott 13 civil szervezet közül tizenkettő fogadta el a meghívást és csupán egy gondolta úgy, hogy nem kíván résztvenni rajta. 24 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy megvalósulhassanak a megszületett megállapodások, mégpedig, hogy ezek a civil szervezetek héthavi rendszerességgel fognak találkozni és létrehoznak egy információs hálózatot maguk között. Erre azért van szükség, hogy tudjanak egymás terveiről, akcióiról és ezután egymást támogatva dolgozzanak. Ne azt keressék a jövőben ami szétválasztja őket, hanem ami összeköti. Több hiányosság is szóba került a találkozón, például hogy a szlovák civil szervezeteket nem hívták meg a kerekasztalbeszélgetésre – de mindenképpen pozitívum, hogy senki sem akart leragadni a hiányosságok felrovásánál, hanem inkább a közös célok megjelölésére és megvalósítására helyezték a hangsúlyt” – mondta a társulás elnöke
A találkozón részt vettek: Tokár Géza a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője, a Gútáért Polgári Társulás, Csemadok gútai szervezete, Magyar Asszonyok Ligája, Gúta és Vidéke Polgári Társulás,Via Nova gútai szervezete, Kis-Duna Menti Rockszínház, Világfa Polgári Társulás, Kikelet Polgári Társulás, Hello Gúta Polgári Társulás, Palkovich Viktor Polgári Társulás, ALMA-Art Polgári Társulás, Kultúra-Agroturisztika-Hagyomány Polgári Társulás.
DELTA