Sport Dél-komárom 2018. 09. 18.

Gyalog galopp

Idén szeptember 16. és 22. között tizenhetedik alkalommal rendezik meg az európai mobilitási hetet, amelynek célja, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre népszerűbb Magyarországon, 2017-ben is több mint 200 település vett részt a programokban, amivel Magyarország – közel ötven ország versenyében – a harmadik helyen végzett. Az idei év mottója: „Mix and move!”. Témája: közlekedési mulitmodalitás. Dél-Komárom idén is csatlakozott a programsorozathoz.

Szeptember 20-án, csütörtökön, bringás reggeli indul a Jókai térről, péntek délelőtt az óvodásokat és az általános iskolásokat várják programokkal, szombaton pedig babakocsis – kismotoros séta indul 9.30-kor a Rüdiger tótól.

Az európai mobilitási hét kampány hazai koordinátora az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A kampány egy összeurópai kezdeményezés része, amely kifejezetten az ésszerű közlekedés gazdaságnövelő hatásaira helyezi a hangsúlyt. A közlekedését felelős tárca régóta azon dolgozik, hogy a kerékpárutak folyamatos építésével, a közösségi és az elővárosi közlekedés szolgáltatásainak fejlesztésével  hozzájáruljon ehhez a fontos célhoz.

Facebook oldal itt és itt.