Város Dél-komárom 2018. 06. 08.

Hajótaxi közlekedhet Észak- és Dél-Komárom között?

Hajótaxi, vendéglátó egységek telepítése, parkok létesítése – ezek és ehhez hasonló ötletek is elhangoztak csütörtökön azon a rendezvényen, ahol észak- és dél-komáromiak közösen gondolkozva próbálták egyelőre elméleti síkon megtervezni, milyen lehetőségeket rejt a két Komárom Duna-parti fekvése – írja a komaromhirado.hu.

A DANUrB nemzetközi projekt szakemberei által szervezett Part-kibeszélés című eseményre az észak- és dél-komáromi városrészről is többen érkeztek. A megbeszélésen részt vett Siklósi József Ybl-díjas építész, Dél-Komárom főépítésze, Csémy Krisztián, Észak-Komárom főépítésze, Bauer Ildikó, a Dunamente-Podunajsko TDM ügyvezetője, Szentesi Tamás, a Komáromi Turisztikai Egyesület menedzsere, Kovács Károly, a Brigetio Gyógyfürdő ügyvezetője, Monostori Éva az Élettér Egyesület szakmai vezetője és Bara Zoltán a Pons Danubii Társulás vezetője, valamint Benkő Ildikó a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztikai Tanszék vezetője, valamint számos érdeklődő is tiszteletét tette. A beszélgetést Kádár Bálint Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanisztikai Tanszék docense moderálta.

A megbeszélés résztvevői (fotó: komaromhirado.hu)

Számos elképzelés elhangzott a csütörtöki eseményen, melyek közül van ami valódi különlegesség lenne.

Vendéglátóegységeket lehetne telepíteni a partra, akár a Monostori Erőd Dunai-bástyájához, parkosítani is lehetne, valamint más országok mintájára hajótaxit is kellene üzemeltetni Észak- és Dél-Komárom között, amely egyrészt egy új programelem lenne, valamint új élményt is nyújtana a Komáromba látogatóknak – mondta el Siklósi József, Dél-Komárom főépítésze.

Észak- és Dél-Komáromot jelenleg két híd köti össze, de a harmadik építése is folyamatban van. A főépítész szerint számos vállalkozás választotta már eddig is Komáromot az épülő új híd miatt, de turisztikai szempontból is óriási fellendülést hozhat majd a városoknak az új híd.

Jelenleg nincs kihasználva egyik Komáromnak sem a Duna-parti része, pedig turisztikai szempontból fontos lenne. Az lenne a legfontosabb, hogy a helyiek is magukénak érezzék a partot, legyen egy olyan kulturált rész, ahova lemehessenek és kikapcsolódhassanak” – tette hozzá Siklósi.

A felvetések azonban jelenleg csak ötlet szintjén vannak jelen, ugyanis mindkét város partszakasza elérhetetlen. Egyik részről a kikötő és a hajógyár, másik oldalról pedig a vasút korlátozza a part elérését, így nincs közvetlen kapcsolata az embereknek a Dunával. A szakemberek azonban hangsúlyozták: a közös gondolkodás folytatódik majd és akár önerőből, akár pályázati forrásból, de ki kell aknázni a Duna adta lehetőségeket mindkét városban.

(komaromhirado.hu)