Város Dél-komárom 2018. 09. 12.

Hamarosan elkészül a Kultsár iskola

Még a tavasszal jelentette be Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő és dr. Molnár Attila polgármester a dél-komáromi Kultsár szakiskola energetikai korszerűsítését. A teljes egészében hazai kormányzati forrásból megvalósuló 120 millió forintos beruházás a célegyenesbe ért.

A munkálatok során a szakemberek elvégzték a homlokzat, a lábazat, valamint a fitneszterem hőszigetelését, de sor került a csapadékvíz elleni szigetelés felújítására is, valamint a lapostető is új réteget kapott.

Dr. Molnár Attila polgármester kiemelte, hogy a városban számos oktató-nevelő intézmény korszerűsödik a következő időszakban. Elég csak a bölcsőde, vagy épp a Jókai gimnázium teljes energetikai felújítására gondolni. Mindezek mellett a város valamennyi óvodája új játszóteret és játékeszközöket is kap, továbbá megépül a Családsegítő új épülete a buszmegálló melletti téren, ahol családbarát játszótér is kialakításra kerül.