Sport 2012. 02. 28.

Három Tempós érem Újvidéken

Az elmúlt hétvégén megkezdődött a versenyszezon a Tempo Karate Egyesületnek is. A csapat a vajdasági Újvidéken rendezett nemzetközi versenyen mérette meg magát.

Filep Imre 6 danos mester vezetéséve, Horváth Zsolt képviselő és Pataki László 1 danos mester segítségével, négy versenyző képviselte hazánkat a megmérettetésen.

A megnyitóra közel négyszáz versenyző sorakozott fel, közte Horváth Lea, Pataki Bence, és Tóth Benedek, akik közül egyedül Bence számított rutinos versenyzőnek, hisz többször vett részt Európa és világbajnokságon, a többieknek ez volt életük első komoly versenye.

Csapatkatában ez meg is mutatkozott a három fiú teljesítményén, de kategóriájukban a legkisebbként, biztatónak mondható a szereplésük. Egyéniben jobban teljesítettek, hisz a selejtezőből mindnyájan tovább jutottak. Így Buzás Tamás hatodik, Horváth Lea ötödik, Tóth Benedek harmadik, Pataki Bence pedig első helyezést értek el katában. Küzdelemben Horváth Lea magabiztosan jutott a döntőbe, ahol ezüstéremmel zárt.

A szezon októberben a szerbiai VB-vel ér véget, addig is márciusban a Magyar Bajnokságon májusban pedig a lengyelországi EB-n vesznek részt a komáromiak.
Filep Imre elégedett tanítványaival, hisz közel 20 olyan versenyzővel rendelkeznek a legfialtabb kategóriákban, akik komoly jövő előtt állnak.
Az utánpótlás-nevelés a Tempo edzőteremben (Komárom Lehár F. u 7. ) idén is folytatódik. Keddenként, 17-18 óra között várják azokat és lányokat és fiúkat akik szeretnének csatlakozni a megye legeredményesebb karate csapatához.

Március 10-én a Feszty Árpád Általános Iskolában II. Fudo Kupa néven rendeznek versenyt, ahová a helyiek mellett az ország több településéről, és külföldről is várnak sportolókat.

(forrás: komarom.hu)