Város 2014. 03. 30.

Heti hírösszefoglaló #13

Legújabb kiadás! Rövid összefoglaló az elmúlt hét eseményeiről. Kérjük tekintse át őket egy jó kávé vagy tea mellett.

Keszegfalván a legkorszerűbb technikai felszerelésekkel ellátott, újonnan épített közlekedési tanpálya megnyitójára kerül sor 2014. április 5-én 14 órai kezdettel. A jelzőlámpákat 93 LED világító alkotja, melyek teljesen automata irányításúak. Technikai kivitelezése teljesen biztonságos, mivel csak 24 voltra működnek.

Megkezdődött az 1-es számú főút szőnyi szakaszának felújítása. A Magyar Közút beruházásának köszönhetően 74 millió forintból újul meg az 1-es számú főút 1200 méteres szakasza Komárom-Szőny belterületén. A munkák közel egy hónapos időtartama alatt a szakemberek kérik a komáromiak és az arra közlekedők megértését, hiszen a felújítás során forgalomkorlátozásra kell számítani az adott szakaszon.

Újabb lehetőség a Selye János Egyetem hallgatói számára. Az egyetem felvette a kapcsolatot az Észak Iowa-i Egyetemmel. Komoly tárgyalások kezdődtek, melynek eredményeként a két egyetem között a közeljövőben aláírásra kerül a közös együttműködést alátámasztó szerződés. Így számos lehetőség nyílik a hallgatók és oktatók számára a külföldi tapasztalatszerzésre.

A Dél-Komárom mentőállomása egy uniós projektnek, valamint az önkormányzat támogatásának köszönhetően rövidesen új, modern, automatikus garázskapukat kap. Az építészeti fejlesztés mellett a gépjárműpark is lecserélődik. Rövidesen két új, valamennyi szükséges eszközzel felszerelt mentőautót kap a város.

A Komáromi Selye János Egyetem Hallgatói Önkormányzata 2014. április 7. és 11. között rendezi a Komáromi Egyetemi Napokat. Az idei évben már jubileumi tizedik alkalommal kerül sor az egy hetes rendezvénysorozatra. Ebből az alkalomból a szervezők az érdeklődőket több, mint 60 programmal várják.

A velencei kalmár című színmű olvasópróbáját tartották meg a Komáromi Jókai Színházban, melyet Shakespeare 1596-ban, legtermékenyebb darabírói korszakában, a nagy vígjátékok és nagy tragédiák korszakában írt. A bemutató időpontja 2014. május 2-ára van kitűzve.

Sikerkönyv a Brumiarc és a Kicsi. Százhúsz nappal a megjelenés után a könyvek 70 százaléka már eladásra került, így nagy sikernek nevezhető a felvidéki magyar szerkesztő, közgazdász Rajkovics Péter első kötete.

Komárom város értesíti a város polgárait, hogy 2014. március 28-tól április 14.-ig a tavaszi nagytakarítás keretén belül nagyméretű szeméttároló konténerek lesznek elhelyezve a kertészeti- és lakóövezetekben két szakaszban. A hulladék lerakása az elhelyezett konténereken kívül büntetendő!

Harmadszorra is KFC győzelem. A régióbajnokság 18. fordulójában a Bánovce gárdája vendégeskedett a KFC stadionjában. Harmadik idei meccsén is behúzta a három pontot a komáromi csapat, így továbbra is megérdemelten vezeti a régióliga tabelláját.

Röplabdásaink becsülettel küzdöttek. A férfi röplabda extraliga negyeddöntőjében a VK Spartak csapata harmadik mérkőzését a listavezető Homonna otthonában vívta pénteken. A bajnokjelölt hazaiak ezúttal is jobbnak bizonyultak a komáromiaknál, és a sorozatban harmadik győzelmüket aratva jutottak a középdöntőbe.

Mesés fordulat Nyitrán! A komáromi kettős találkozó után a nyitrai kosarasok térhetettek haza elégedettebben. A play-off sorozat állását 2:2-re kiegyenlítették. A cipőgyáriak a hét folyamán alaposan összekapták magukat. A negyeddöntő szombati Nyitrán lejátszott ötödik mérkőzésén bebizonyították, hogy ott a helyük a legjobb négy csapat között. A sorozat állása 3:2 Komáromnak!

Átadták az – Év sportolója – díjakat. Immár hagyománnyá vált, hogy a város első embere a patinás Tiszti pavilon dísztermében fogadja az előző év klubjuk által felterjesztett, az adott évben a legjobb, legeredményesebb egyéni sportolóit. Ez idén sem volt másként, sőt ezúttal Komárom ifjúsági és felnőtt egyéni legjobbjai mellett három klubot is megjutalmaztak a város elöljárói.

Dél-Komárom zöldövezetének szívében található Rüdiger-tó kis szigetét egy hódpár vette birtokba. A hódok valószínűleg a tavalyi árvíz idején kerültek Komáromba. Tekintse meg videón is a kedves kis állatkákat.

A 23. Komáromi Napok rendezvénysorozata a Duna két partján fekvő városban idén április 26. és május 4. között kerül megrendezésre. Gazdag műsor várja az esemény látogatóit. Már ismertek az első nevek a sok fellépő közül. Egy kis előzetest nyújtunk a várható programból.

A diszkózenét játszó legendás Boney M Naszvadon ad koncertet 2014. május 31-én 21 órai kezdettel. A helyszín a Helyi Művelődési Központ udvarának nagyszínpada. A koncert a 6. Tűzvirág – Nemzetközi Képzőművészeti és Zenei Fesztivál alkalmából kerül megrendezésre.

Múltbéli pillanatok: Szigorúan ellenőrzött határok. Érdekes időket éltünk egykor. Nyugati határainkon vasfüggöny és aknazár védett bennünket a fejlődéstől. A baráti és testvéri országokat vastag vassorompók választották el egymástól a Vörös csillag jegyében. Azután minden megváltozott. Miként jutottunk el a máig?

Viszontlátásra egy hét múlva.