szombat, április 29. - Péter (hu) - Lea (sk) 1 EUR = 312.88 HUF 5 °C
Blog

Blog: Hogyan tovább, komáromi MKP?

Az elmúlt napokban a különböző médiumokban fellángolt a vita a komáromi MKP-alapszervezet jövőjéről, amit a párt legfelső szerve, az OT nemrégiben – szerintem bölcsen – feloszlatott. Ehhez a döntéshez hozzájárult az a nyílt levél is, amit Berényi Józsefnek címeztem, amelyben az önkormányzati választások után kialakult bizalmi válság kezelése érdekében mint egyetlen hiteles és előremutató megoldást a helyi pártszervezet feloszlatását és újjászervezését javasoltam az elnök úrnak. Ezen felvetésemet a Dunatáj regionális lapban számos elismert regionális MKP-s vezető magáévá tette és támogatta. Ennek és Szabó Olga karakán kiállásának köszönhető, hogy minden ellenirányú háttértörekvés ellenére végül – szerintem – jó döntés született. Egy súlyos és veszélyes béklyótól szabadult meg így a párt. A napokban ugyan is nyilvánosságra került egy olyan dokumentum, amely a komáromi családi ezüstnek számító KOMVaK városi ivóvízszolgáltató és csatornahálózat-kezelő vállalat 5 millió euró értékű vagyonának elzálogosítát bizonyítja egy aranyosmaróti cég javára úgy, hogy erről a súlyos és a város jövőjét is meghatározó döntésről a tulajdonost (a várost) képviselő polgármestert a cégvezetők “elfelejtették” tájékoztatni. Hogy jön ez ide? Hát úgy, hogy a cég eladósítása mögött olyan emberek vannak, akik a pártszervezet feloszlatásáig a komáromi MKP rendes tagjai voltak.

Hogyan tovább? Nos úgy, hogy hiteles emberek, kemény szakmai munkával és hihető programmal igyekeznek majd visszanyerni a választók bizalmát és bebizonyítani azt, hogy ők a politikát közszolgálatnak tekintik és nem az “osszd meg és uralkodj” vagy “a korrupció az, amiből kihagynak” jelszavak mentén képzelik el közéleti tevékenységüket!

Hajrá, Komárom! Hajrá, MKP!

Králik Róbert

FEL