Régió 2017. 08. 21.

Hosszabb lesz a Komárom-Gúta kerékpárút

Folytatódik a Komárom-Gúta kerékpárút meghosszabbítása. Az új útszakasz a hajómalomig terjed majd, illetve rácsatlakozik az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárútra is.

Gúta a közelmúltban kötött bérleti szerződést a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalattal, amelynek értelmében a város 20 évre, havi 1 euróért veszi tőlük bérbe a Kis-Duna mellett húzódó töltést. Így hárult el az akadály a 2014-ben átadott, Komárom-Gúta kerékpárút új, 1110 méter hosszú szakaszának megépítése elől.

Az új útszakasz Vág-Duna-Ipoly Regionális Egyesület projektjének köszönhetően, 150 ezer euróból valósul meg, a tervek szerint már akár 2019-re elkészül.

Az új kerékpárúton legfeljebb 3,5 tonnás gépjárművek is közlekedhetnek, a legmagasabb megengedett sebesség 30km/ó lesz. Minderre új közútjelző táblák is figyelmeztetni fognak, illetve tiltótáblák is kihelyezésre kerülnek.

Forrás: Bumm, Delta

A Komárom-Gúta kerékpárút 2014-es átadása