Kultúra 2018. 12. 04.

Húszéves a Hajnalvándor verséneklő együttes

Advent első vasárnapján tartotta jubileumi koncertjét a Hajnalvándor verséneklő együttes Kürtön a Mindenszentek-templomban. Az együttes húsz évvel ezelőtt, Kovács József kántor támogatásával és Danczi Mónika lelkesedésével alakult meg. 2007-től saját dalokkal bővítették repertoárjukat, amely Danczi Mónikának, az együttes vezetőjének, egyben szövegírójának és dalszerzőjének munkássága nyomán gazdagodott.

Az elmúlt évek alatt változott az együttes felállása, az élet kihívásai szerint cserélődtek a tagok. Ma, a kürtiek mellett a szomszédos Fűr községből, a Nagykesziről érkezettek, a komáromi és a csúzi tagok is erősítik a csapatot. Előadásaikban felhangzanak a magyar irodalom gyöngyszemei, köztük Sík Sándor, Reményik Sándor, Mezei András, Weöres Sándor, Dsida Jenő és Petőfi Sándor megzenésített költeményei. A huszadik születésnapon kétszáz dalt tartanak számon a Hajnalvándor listáján, melyek lemezeken is elérhetőek.

A nemzeti és keresztény értékeket szolgáló együttes számos jótékonysági rendezvényen, nemzeti ünnepen és jeles napon szerepelt az elmúlt évek alatt itthon és a határokon túl.

„Sok bátorságra és erőre volt szükségünk az elmúlt évek alatt, ahhoz, hogy kitartóak legyünk, alázatra, türelemre, gyakorlásra és nem utolsósorban támogatóink segítségére. A felmerülő akadályok leküzdésében a hitünk tartott meg bennünket. A kincset, amit kaptunk továbbadtuk, gyarapítottuk, és éltetni kívánjuk a jövőben. Kevés időnk van a gyakorlásra, de mindeddig sikerült az együvétartozásunkat megőrizni, bízom a további közös munkánkban, bízom a Hajnalvándorban” – mondta el Danczi Mónika.

Forrás: felvidek.ma