Kultúra 2019. 04. 24.

Idén május 4-én kerül megrendezésre az Izsai Lovasnap

Az előző évekhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül a hagyományos Izsai Lovasnap. Az idei évben május 4-én, immáron 29. alkalommal ad otthont a széles programkínálatot felvonultató lovasnapnak Izsa községe.

A Komáromtól 8 km-re található faluban nagy múltja van a lovasnapnak, amit mi sem mutat jobban, minthogy idén már 29. alkalommal kerül megszervezésre Izsán. Habár a programok középpontjában idén is egyértelműen a négylábú állatok állnak, az eseményen szép számmal találhatunk zenés, valamint nép – és harcművészeti műsorokat is.

A Lovasnap már a délelőtti órákban kezdetét veszi a község katolikus temploma elől indított felvonulással. Ezt követően rögtön egy zenés szórakozás várja majd a kilátogatókat a nagyszínpadon Szabó Árpád, Bartháné-Nyitrai Mária és Molnár Angelika “főszereplésével”.

Kora délután a gyermekek kerülnek a középpontba, 13 órától egy gyermeknapi vigadalom várja majd a kicsiket (és nagyobbakat) a kisszínpadon, amely után a nagyszínpadon egy Népművészeti fesztivál vár mindenkit. Az eseményen három alkalommal is, előbb két órától, majd fél 6-tól és fél 7-től a fiatal komárom-szőnyi szabadidomító, Hamza Viktória lovas bemutatóját tekinthetjük meg.

Délután 4 órától egy igazán egyedi harcművészeti bemutató szemtanúi lehetünk, hiszen barantások érkeznek a Lovasnap helyszínére. A magyar harcművészeti stílust a történelmi magyar harci kultúrából származó testmozgások összegyűjtésével hozták létre a 90-es években, ma 105 helyszínen közel 3 000-en foglalkoznak barantával.

A késő délután egyértelműen a zenés szórakozásé lesz: előbb a Senzus, majd az LSky Band és a Kormorán ad koncertet a nagyszínpadon. Az egyes zenei programok között gólyalábas utcaszínházzal és tábortűzzel találkozhatunk.

Az Izsai Lovasnap programjai mellett több kísérőrendezvény is helyet kap május 4-én Izsán. Megízlelhetjük az ősi HUN konyha remekeit, miközben az ősi jurta sátorban kiállítások, bemutatók, lovaglás és íjászat várja majd a kilátogatókat. A 300 m2-es játéksátorban 50 féle népi játék közül választhatunk, valamint kézműves vásáron is részt vehetünk.

A XXIX. Izsai Lovasnapra szóló belépőjegy ára 3 €, aki azonban már a Lovas Nap elejétől, a díszmenettel érkezik a Duna-partra, ingyenesen vehet részt az eseményen.

A részletes program:

10:30   Felvonulás (Község főteréről)

11:00   Felvonulók fogadása (Duna-part)

Zenés beharangozó (nagyszínpad)

12:00   Jó ebédhez szól a nóta (nagyszínpad)

Szabó Árpád, Bartháné – Nyitrai Mária, Molnár Angelika

13:00   Gyermeknapi vigadalom (kisszínpad)

14:00   Hamza Lovas bemutató

14:20   Népművészeti fesztivál (nagyszínpad)

16:00   Baranta hagyományos harművészet bemutató

16:30   SENZUS koncert (nagyszínpad)

Íjászat

17:30   Gólyalábas utcaszínház – Langaléta Garabonciások

Hamza Lovas bemutató

18:30   Hamza Lovas bemutató

19:00   LSky Band, élő koncert (nagyszínpad)

20:00   Tábortűz

20:30   Kormorán, élő nagykoncert (nagyszínpad)

 

Kísérőrendezvények:

  • Az ősi HUN konyha remekei
  • Ősi Jurta sátorban: kiállítás, őseink életmódjának bemutatása, régi harci eszközök és fegyverek bemutatója, egész nap folyamán íjászat és lovaglás
  • 300m2-es játéksátorban, 50 féle népi játék, kézműves foglalkozások, fakörhinta
  • Kézműves vásár