Kultúra 2018. 11. 05.

Idén Naszvadon rendezik Felvidék legnagyobb zenei díjátadóját

2018. november 17-én, szombaton, 19 órai kezdettel a naszvadi művelődési otthonban rendezik meg a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díj 7. gálaműsorát. Az alapítók régi adósságukat törlesztik ezzel, mivel a díj gondolata a nagyközségben fogant, az első ösztönzések, biztató szavak és támogatások Naszvadhoz köthetők, továbbá a település közössége is lélekben magáénak érzi a kezdeményezést.

A gálaműsorban a hagyományokhoz igazodva zömmel korábbi Harmónia-díjasok, illetve valamilyen szempontból sikeres vagy egyedülálló előadóművészek, együttesek és egyéb zenei formációk lépnek fel. Idén a Pósfa zenekar, Ballán Viktória, Emmer Péter, Várady Andreas, Jóvilágvan, Takács Bálint és a Viza citerazenekar rövid műsorát láthatják az érdeklődők, akik ERRE a linkre kattintva, vagy telefonon a 0905 723 602 számon ingyenes tiszteletjegyeket igényelhetnek a gálára, amíg a készlet tart. A belépés regisztrációköteles, így csak a tiszteletjegyek birtokosai juthatnak be a helyszínre. A díjátadót követően állófogadással egybekötött  afterparty várja a közönséget.

2018. október 12-én a Harmónia Kuratórium első ízben nem titkos szavazással, hanem közös szakmai vita alapján hozott döntést a díjazottakról, akiknek kilétét hamarosan felfedik.

Bővebben a Harmónia díjról a www.harmoniadij.sk oldalon olvashat.

Emmer Péter 

Jóvilágvan

Pósfa zenekar

Várady Andreas

-harmoniadij-