Régió 2018. 01. 22.

Így nézhet ki a gútai egyházi iskolaközpont

A magyar állam segítségével valósulhat meg idén a felújítás, mely eredményeként a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont épülete egy sokkal korszerűbb létesítmény képét mutatja majd – írja a dunataj.sk. 

A magyar állam még korábban döntött amellett, hogy támogatja a gútai Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont felújítását, amely során egy külső és belső renováláson is átesik majd a létesítmény. A korábban óvodaként üzemelő épület átalakítási munkái magukba foglalják a földszintes tantermek emeletráépítését, valamint fedett kerengők létesítését is. Emellett a központ teljes szennyvíz-, elektromos- és vízvezetékeinek cseréje is megvalósul majd. A könnyűszerkezetes megoldású felépítmény a felújítás után egy sokkal korszerűbb képet mutat majd.

Jelenleg a felújítással kapcsolatos közbeszerzési eljárások zajlanak, amelynek lezárása után megkezdődhet az iskolaközpont felújítása. A tanítás már szeptembertől kihelyezett osztályokban folyik, s csak a következő tanévben kerülnek majd vissza az osztályok az eredeti épületbe. A létesítményhez egy tornaterem is fog tartozni.

Fotók: dunataj.sk

(dunataj.sk)