Kultúra Dél-komárom 2019. 03. 06.

Ilyen lesz a Brigetio Látogatóközpont

Dél-Komáromban napjainkban több idegenforgalmi-turisztikai fejlesztés is zajlik. A Csillag erőd több mint 6 milliárd forintba kerülő teljes felújításán túl hamarosan indul a múzeum új épületének építése, a MOL városrészben pedig idegenforgalmi látogatóközpont épül a Stadion úton. Ez utóbbiról kaptunk látványterveket a minap.

Ahogy azt a Komáromi Újság is megírta már, a beruházás előzménye a római kori Limes magyarországi, szlovákiai, ausztriai és németországi szakaszainak világörökségre való jelölése volt. Az elképzelések szerint a 2017-ben a molaji sportpályákkal szemben, a brigetiói légiótábor területén feltárt, mintegy 600 m2 alapterületű, reprezentatív épület kerül bemutatásra, melyben – a régészek szerint – vélhetően 375. november 17-én I. Valentinianus császár elhunyt, és amelyben utódját, II. Valentinianust császárrá kiáltották ki.

A terület a jövőben olyan, idegenforgalmi látványosságnak számító régészeti parkká alakul, melyben interaktív, családbarát szolgáltatások várják majd a látogatókat. Amennyiben idén júniusban a világörökségi cím elnyerése is sikerrel jár, akkor rendkívüli híre és látogatottsága lehet a római régészeti parknak, Dél-Komáromnak és környékének.