Fotók 2016. 08. 17.

Ilyen volt – ilyen lett: fényképekben a Tatra Mozi átalakulása

Tegnap (augusztus 16.) délután tartották a Tatra Mozi ünnepélyes megnyitóját. A mozit 2008-ban zárták be, attól kezdve az épületnek éveken keresztül nem akadt gazdája, és egyre rosszabb állapotba került.

2012-ben aztán Ryšavý Boldizsár vállalkozó bérelte ki 20 évre a várostól: jelképes havi 200 eurós bérlet fejében vállalta, hogy teljesen felújítja az épületet és korszerű mozit indít be. Nos, az új mozi elkészült, és nem is akármilyen lett: fotelekből, és fotelágyakból nézhetjük a 3D-s filmeket, szlovák és magyar is!

Igen ám, de a felújítás egy cseppet sem volt leányálom. Megmutatjuk, hogyan nézett ki a Tatra mozi bezárása után két évvel (2010 – Pinke László felvételei), pontosan egy évvel ezelőtt augusztusban (Angyal Gábor -SziaKomárom), és persze most.

Az épület homlokzata is szép, modern lett: 

2010
2010
2015
2015
2016
2016

Megváltozott a cégér, a régi ablakok helyett modern nyílászárókat kapott az épület:

2010
2010
2015
2015
2016
2016

A váróterem is átalakul egy kicsit…:

2010
2010
2015
2015
2016
2016

Érdemes megnézni, milyen volt a kiinduló helyzet. Tavaly ilyenkor még sokan nem hitték, hogy lesz ebből mozi. 

2010
2010
2015
2015
2016
2016

A szoci széksorok helyett ultramodern székek

2010
2010
2015
2015
2016
2016

A fotelek egyébként saját tervezésűek. A 2015-ös képen Boldi épp a prototípust próbálgatja. Na milyen lett srácok? 

2015
2015
2016
2016

Minden apró részletre gondolni kellett: 

2010
2010
2016
2016

És ha már, akkor nézzük meg azt is, hogy változtak a moziműsorok plakátjai 1974, 2003 és 2016 között: 

1974
1974
2003
2003
2016
2016

És végül, álljon itt egy régi belépőjegy, csak úgy, nosztalgiából:

f9_n

Gratulálunk mindazoknak, akik ezt létrehozták. Ryšavý Boldizsár, az ötletgazda középen. Bízunk benne, a felújított Tatra Mozi még sokáig városunk büszkesége lesz. IMG_1739-e1471264053419Összeállította: DA, Képek: Delta, Dunatáj, archív