Város Dél-komárom 2019. 01. 10.

Ingyenesen étkeznek a dél-komáromi bölcsisek és ovisok

A képviselő-testület egy tavaly év végén hozott döntése alapján január 1-től térítésmentesen étkezik valamennyi dél-komáromi bölcsődés és óvodás – nyilatkozta dr. Molnár Attila a város polgármestere.

A település vezetője hozzátette, a testület tavaly év végén már tárgyalta és ellenszavazat valamint tartózkodás nélkül 11 igennel el is fogadta az idei költségvetési koncepciót, így a hónap végi ülésen már elfogadott büdzsével rendelkezhet a város. A költségvetés létének ténye elengedhetetlen a biztonságos, kiszámítható és kiegyensúlyozott működés szempontjából.

Idén számos korábban megpályázott és elnyert fejlesztés kezdődhet el illetve valósulhat meg Dél-Komáromban, ahová napjainkban 80 milliárd forint fejlesztési tőke áramlik, így Európa egyik legdinamikusabban fejlődő kisvárosa. 

Jelenleg zajlik az SK Innovation zöldmezős beruházása, amely Magyarország legnagyobb ilyen jellegű fejlesztése, a következő időszakban elkészül az új Duna-híd, a Csillag erőd felújítása, a Családsegítő új épülete, elkezdődik a múzeum átköltöztetése, a Brigetio Régészeti Park kialakítása, a Jókai liget felújítását célzó Zöld Város program, a geotermikus projekt. Mindezeket mellett a város 3 milliárd forintból újítja fel intézményrendszerét, az óvodák udvarait, a bölcsődét, és folytatódik az út-, utca- és járda-felújítási-, valamint közvilágítás-bővítési program is.

– A jövőben is kiemelten fontos feladat a város idegenforgalmának fejlesztése, a kulturális és sport rendezvények támogatása. Mindezen intézkedések az segítik elő, hogy Komárom valóban otthonunkká váljon – emelte ki dr. Molnár Attila.

A polgármester hozzáfűzte: a fejlesztések mellett idén is megmaradnak a korábban bevezetett támogatások: egyebek közt az első házasok támogatása, a kelengyepénz, a 70 év feletti lakosok szemétszállítási díjának átvállalása, valamint a gyermekvállalást ösztönző támogatások.