Kultúra 2014. 05. 25.

Ismét HON-NAP a Csillag Erődben, fellép a Bikini és a Kerecsen is

2014. június 7-8-án két nagyon erős kulturális tartalommal rendelkező nap vár a dél-komáromi Csillag Erődbe látogatókra.

A rendezvény négy alappillére: gyermekprogramok, hagyományőrző- és zenei programok és kiállítások. Komáromba látogat a gyermekek nagy örömére ismét Vitéz László – Pályi János Blattner-díjas bábművész – segítségével.

Idén Tádé is itt lesz Mazsolával a Fabula Bábszínház előadásán. Tavaly nagy sikert aratott, ezért ismét a színpadon a Varázstükör Katolikus Színjátszókör. Idén a „Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack” című meseelőadással várják a legkisebbeket. Nagy örömünkre a komáromi Garabonciás néptáncegyüttes gyermekcsoportja is színpadra lép.

A hagyományoknak megfelelően az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc Egyesület díszlövésére indul mind két nap a program. A Tolma Baranta Club tart bemutatót az ősi magyar harcművészetből, a lovasíjász hagyományokat a Brázik Törzs eleveníti fel. A végvári harcok egyik legszakavatottabb ismerője Dr. Hidán Csaba régész, történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi adjunktusa tart bemutatóval ötvözött előadást az Aranyszablya Történelmi Vívóiskola közreműködésével.

A betyárvilágot, ezen belül a karikás ostor használatának művészetét Anka Gergő és Király András mutatja be. A Legio Brigetio segítségével ismerjük meg a római hagyományokat, katonai felszereléseket, harcmodort, vezényszavakat. Idén először a HON-NAP szervezői úgy gondolták, hogy lehetőséget biztosítanak egy határon túli magyar település bemutatkozására.

A rendezvény vendége a Révkomárom melletti Izsa községe. Bemutatják életüket, szokásaikat, ma is élő viseleteiket, hagyományaikat. A települést a Búzavirág népdalcsoport, a Gyöngyös Bokréta népdalkör, és az Első Felvidéki Lovas és Hagyományőrző Egyesület képviseli.

Az „extrém” sport is helyet kap a kínálatban, vasárnap az agár fajtamentő Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány agárversenyét tekinthetik meg!

A zenei programban mindenki találhat magának valót: az állandóságot közkívánatra az egyik legnépszerűbb magyar együttes a Bikini képviseli. Itt lesz a méltán sokak által kedvelt Historica együttes, Ők a magyar történelem eseményeit énekelik meg, modern kori hangzással vegyítve.

Szombat este a színpadon Mr. Basary, Géczi Erika, Tóth Renáta. Ismerős nevek? A HON-NAP vendége az Örökség együttes. A rockereknek sem kell más programot keresniük, fellép a Lord alapítójának új együttese a Vida Rock Band. A hazai színeket az észak-komáromi Kerecsen együttes képviseli. Kikapcsolódásként, pihenésként idén is több kiállítást lehet megtekinteni.

Fontos tudnivalók!

A rendező Endresz Csoport fontosnak tartja, hogy a kultúrához történő hozzáférés anyagi helyzetétől függetlenül mindenki számára legyen lehetséges, ezért a támogatóknak köszönhetően a rendezvény szombaton és vasárnap a Csillag Erődbe 16.00 óráig belépők számára ingyenesen látogatható.

A 16.00 óra utáni belépés 900 Ft.

honnap 101

(komarom.hu)