Város 2014. 01. 31.

Ismét megyeszékhely lehetne Komárom?!

Népszavazási kezdeményezést indított útjára Simon Zsolt, a Híd alelnöke a megyerendszer megreformálásáért. A jelenlegi rendszer szerinte rossz, Fico 3+1 megyés rendszere pedig még rosszabb. Az ő elképzelése szerint lehetne 18 megye, melyben helyet kaphatna a Duna menti és a Gömöri megye is.

KN megye 11

Simon Zsolt a múlt héten találkozóra hívta a rimaszombati régió polgármestereit, hogy velük is egyeztetve indítsa útjára a népszavazási petíciót. A jelenlevők – 62 polgármester – mindnyájan támogatták az indítványt, így elkezdődött az aláírások gyűjtése.

„A jelenlegi nyolc megyés rendszer szerintem nem vált be, és a 3+1-es megyerendszer, mellyel Fico kokettál, a hatalom központosításához vezetne. Mindenképp történelmi alapokra kell helyezni a rendszert és az általam elképzelt 18 megye közelebb állna az emberekhez, hatékonyabban működhetne a regionális politika és csökkenhetnének a régiókon belüli különbségek“ – mondta lapunknak a politikus.

Simon Zsolt határozottan leszögezte: a kezdeményezés, bár a Híd programjának is része, tőle ered, és nincs, s nem is lesz pártpolitikai vonatkozása, teljesen független. A polgármesteri találkozón gyakorlatilag minden párt polgármesterei jelen voltak.

A petíciós íveken hat kérdés található. Az első kérdés a megyék felosztásával foglalkozik. Az elképzelés szerint lenne Duna menti megye Komárom székhellyel, Bars-Hont megye Léva székhellyel, Nógrád megye Losonc székhellyel, Gömör megye Rimaszombat székhellyel, Kassa megye, Alsó-Zempléni megye Nagymihály székhellyel, de ugyanígy teret kapna Nagyszombat megye, Nyitra, Árva, Igló, melyeknek történelmi alapjai vannak. A következő kérdésben arra kiváncsiak, hogy egyetértenek-e az állampolgárok azzal, hogy csak a megyefőnökök legyenek közvetlenül választva, a képviselő-testületet pedig a régiók polgármesterei alkossák, mindenfajta díjazás nélkül. Van olyan kérdés is, amely a választások összevonásával foglalkozik, tehát egy szavazás alá vonná a megyei önkományzati, valamint a helyi önkormányzati választásokat. Egy kérdés pedig arról szól, egyetért-e a lakosság azzal, hogy a mostani járási hivatalok hatásköreit a jövőben a megyei hivatalok látnák el.

A népszavazás kiírásához 350 ezer állampolgári aláírást kell összegyűjteni. A kezdeményező bízik abban, hogy ezt sikerül is az év végéig megtenni. Régiónként szerveznek majd találkozókat a polgármesterekkel, valamint civil szervezetekkel, akik aktívak a közösség életében, és be tudnak kapcsolódni a folyamatba.

Bővebb információt találhat a zupy.sk, megye.sk weboldalon.

(DELTA)