péntek, december 14. - Szilárda (hu) - Branislava, Bronislava (sk) 1 EUR = 324 HUF -1 °C
Régió

Izsa a fejlődés útján

Izsa község Komáromtól 8 km-re található keleti irányban, a Duna bal partján. A római korban itt húzódott a limes egyik fontos katonai tábora, a községről szóló első írásos emlékek az 1200-as évekre nyúlnak vissza, Komáromhoz való közelsége miatt pedig elkerülhetetlen, hogy a mindennapokban szinte együtt éljen a község a várossal. De vajon milyen lehetőségeket tartogat a lakosság számára Izsa és merre tart a község a fejlődés útján?

A Komárom szomszédságában fekvő falu látványosan fejlődött az elmúlt években, ami a lakosság számának növekedésében is megfigyelhető. Tíz évvel ezelőtt az izsai polgárok száma alig lépte át az 1600-as számot, ezzel szemben jelenleg már több, mint 1700 bejelentett lakost jegyeznek a községi hivatalban. Az újabb sikeres pályázatoknak köszönhetően pedig nem úgy tűnik, hogy a fejlődés a közeljövőben rekedne meg. Izsa jelenéről és jövőjéről maga a község polgármestere, Domin István beszélt nekünk.

“Azt gondolom, az elmúlt években sikerült egy olyan fejlődési irányt adni, ami rendkívül hasznos lehet egy ilyen szatellit településnek, mint Izsa – kezdett bele a falu helyzetének értékelésébe a polgármester. – Annak ellenére, hogy Komárom vonzáskörzetébe tartozunk, saját iskolával és egyesületekkel rendelkezünk. Nem véletlen tehát, hogy a városiak is vonzónak tartják községünket, amit az is hűen tükröz, hogy egyre gyakrabban vásárolnak itt házakat és költöznek ide Komáromból.

Az oktatást tekintve Izsa egy óvodával és egy teljes szervezettségű, azaz 9 osztályos alapiskolával rendelkezik, melynek megóvására kiemelt figyelmet fordítanak a faluban: “Nem hagyhatjuk oktatási intézményeinket tönkremenni. Az iskolánkba jelenleg 65 diák jár, ami valljuk be, nem túl sok. De egy község óvoda és alapiskola nélkül szinte életképtelen, ezért bízom benne, hogy még sokáig működnek majd ezek az intézmények. Persze fejleszteni is folyamatosan igyekszünk őket. A magyar kormánytól érkezett közel 90 ezer eurós támogatásból például épp a közeljövőben fogjuk átépíteni az óvodánkat, melyhez a község saját költségvetéséből teszi hozzá a hiányzó összeget. Tornaszobát, külső szigetelést és néhány új ablakot is kap majd az óvoda. Ami pedig az iskolát illeti, felvettük a kapcsolatot a komáromi röplabdaklubbal annak érdekében, hogy egy utánpótlásbázist próbáljunk itt beindítani.”

Az izsai Döme Károly Alapiskola két évvel ezelőtti emléknapja (fotó: felvidek.ma)

A fiatalokról és az idősebbekről való gondoskodás párhuzamosan van jelen a község mindennapjaiban. Ennek egyfajta példájaként kezdődött meg a Szent Erzsébet Faluközpont megalkotása, ahol a 34 bérlakáson kívül orvosi rendelő, gyógyszertár, posta és különféle szolgáltatások is helyet kapnak majd. “A 2,7 milliós beruházás részeként megépülő bérház egy megyei szinten is párját ritkító épület lesz, hiszen nemcsak, hogy modern technológiával épül, de az A+-os hőtechnikai kategóriájának köszönhetően rendkívül alacsony lesz a rezsiköltség – tette hozzá Domin István.

A Szent Erzsébet Faluközpont látványterve 

A közelmúltban megtörtént a buszmegállók átépítése, rekonstruálták a tornaterem tetőszerkezetét, a sportot kedvelők pedig immáron új, fedett lelátón szurkolhatnak hétről hétre. Emellett sikerült egy ingyenes SMS információs rendszert kialakítani, a falu központjában pedig az ingyenes WiFi elérhetőség is biztosított.

Az új lelátó (fotó: OŠK Iža Facebook oldal)

A falu jelenét és jövőjét érintő egyik legfontosabb beruházás azonban a Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeum létrehozása volt 2013-ban, ami a mai napig egy amolyan faluházként is működik.

“A múzeumban dolgozó néprajzosunk számos kiállítást szervez a létesítményben, jellemzően a római korhoz kapcsolódva, de egyiptomi és a magyarság történetével összefüggő kiállításunk is volt már ott. Ami szintén részben ehhez kapcsolódik, hogy február végén sikerült leadnunk a nevezési dokumentációt az UNESCO-hoz az Izsa melletti Kelemantia római katonai tábor ügyében. Pár héttel ezelőtt voltak itt az UNESCO inspektorai és azt kell mondanom, nagyon jól halad a római tábor világörökségi helyszínné való nyilvánítása. Úgy gondolom, ez egy olyan kitörési pont lehet, mely a vállalkozói lehetőségek és a község ismertsége szempontjából is jelentős lehet és akár európai szinten is híresek lehetünk. Mi sosem fogunk ipari zónává válni, nekünk a helyi termékeinkben van az igazi előnyünk. Így ezeket kell a jövőben őriznünk és fejlesztenünk” – mondta búcsúzóul Domin István, Izsa község polgármestere.

A Kelemantia római tábor maradványai (fotó: wikipedia)

 

 

FEL