Mix 2016. 03. 22.

Jaj de jó a habos sütemény!

A közelmúltban adtunk hírt róla, hogy Varga Noémi (25), a Praliné Menház Cukrászda vezető cukrásznője arany és ezüst érmet szerzett a tatai “Farsang Kupa” országos gasztronómiai bajnokságon. Az előbbi díjat cukrász, az utóbbit cukorvirág kategóriában nyerte el. De vajon kicsoda Noémi? Mióta cukrász, és mi az ő kedvenc süteménye?

Hogyan lett belőled cukrász?
Néhány éve egyik rokonunk születésnapi partijára készítettem egy egyszerű Fekete-erdő tortát. Mindig szerettem süteményeket, tortákat sütni, igyekeztem nem csupán az ízre, hanem a díszítésre, a torta külsejére is odafigyelni. Így tehát a születésnapi torta elkészítése nem jelentett nehézséget a számomra. Nos, a tortám olyan nagy sikert aratott a vendégek körében, hogy kisütöttem: ezzel fogok foglalkozni.

21 éves voltál ekkor. Épp a kábelgyárban műszakoztál…
Eredeti szakmámnak – masszőrként végeztem az érsekújvári Egészségügyi Középiskolában – ekkor már semmilyen értelmét nem láttam. Tanulmányaim ideje alatt kifejezetten megnőtt a masszőrök száma Komáromban, túl nagy lett a konkurencia. Tudtam, ezen a területen már nincs esélyem arra, hogy „kiugorjak”. Márpedig elég ambíciózus vagyok. Fontos számomra a szakmai siker, hogy elismerjék a munkámat. És anyagilag se érte volna meg. Így inkább elmentem a kábelgyárba, ahol azon agyaltam: mibe is fogjak? Mert az meg se fordult a fejemben, hogy leragadjak a gyárban.

A tatai verseny győzteseként
A tatai verseny győzteseként

Hogyan kezdtél neki?
Először különböző tanfolyamokat végeztem. Később a nagymegyeri Magán Szakközépiskolában, távúton szereztem cukrászképesítést, azaz hivatalosan is cukrász lettem. Azonban még sokáig csak otthon dolgoztam, barátoknak, ismerősöknek készítettem a finomságokat. 2013-ban helyezkedtem el először a szakmán belül: egy érsekújvári cukrászda alkalmazottja lettem.

Mikor kerültél a Praliné Menház Cukrászdába?
A nagymegyeri tanulmányaim idején praxra is szükségem volt. A Pralinéban találtam helyet, az akkori vezető cukrász, Farkas Editke mellett. Rengeteget tanultam tőle: vannak dolgok, amiket csak a gyakorlatban lehet elsajátítani. Ő mutatta meg, hogyan kell tökéletes csokoládé bevonatot, vagy dobos torta tetőt készíteni. A prax ideje alatt megkedveltük egymást. Amikor Editke nyugdíjba ment, nem akarta cserben hagyni a cukrászdát: engem szemelt ki utódjául. 2014 decemberében léptem be a helyére: így lettem a Praliné vezető cukrásza.

Hány verseny van már a hátad mögött?
Legalább nyolc. Azért szeretem a versenyeket, mert rengeteget lehet közben tanulni, fejlődni. Majd mindegyiken eredményes lettem, de ilyen sikert első ízben értem el. Cukorvirág kategóriában ezüst-, cukrász kategóriában pedig aranyérmes lettem. Előre elkészített termékekkel versenyeztünk. A cukrász kategóriában ötféle minidesszerttel, egy tányér- , egy napi desszerttel valamint egy tortával kellett benevezni. Nem csak az ízvilágot értékelték, hanem a díszítést és a tálalást is. Különösen a fehér tortámon megjelenő fekete csipke nyerte el a zsűri tetszését. Nem csak látványos, hanem igen igényes díszítésről van szó.

Az ezüst érmes cukorvirág
Az ezüst érmes cukorvirág

A cukorvirágból készült csokrod is gyönyörű… Rendelnek ilyesmit is a vendégek?
Szinte soha, ugyanis eléggé megdobja a torta árát, hiszen hosszadalmas munkáról van szó. Egyetlen nagyobb virág elkészítése egy-két órás munka. Úgyhogy ez inkább csak olyan hobbi – ezért is fontosabb számomra, hogy cukrász kategóriában lettem első, olyan területen, ahol nap mint nap dolgozom.

Melyik süti a kedvenced?
Jaaaj! Csaknem mindegyik, kivéve a szárazabb fajtákat! Édesszájú vagyok, és azt szeretem, ha valami jó krémes… Sajnos, amióta cukrász vagyok, fel is szedtem pár kilót, mert hát ugye meg is kell kóstolni, hogy jól sikerült-e egy-egy krém. És mivel a saját szám íze szerint főzök, nekem mindegyik finom! A vásárlók abszolút kedvence egyébként a karamellás fánk, amit reggelente frissen sütünk. Otthon pedig egyszerűbb, házias sütemények is az asztalra kerülnek.

Néhány nyalánkság az aranyérmes termékek közül
Néhány nyalánkság az aranyérmes termékek közül

Van valami, ami inspirál?
A nővérem, aki sikeres műkörmös. Már több díjat is elnyert, tanfolyamokat tart, kiterjedt vendégkörre tett szert. Felnézek rá. Az ő eredményei motiváltak, hogy én is a lehető legtöbbet hozzam ki magamból. Sokat köszönhetek az édesanyámnak (aki sosem hitte volna, hogy cukrász leszek), és a páromnak. Mindig számíthatok rájuk, és néha, mikor a rengeteg a munka, például karácsony táján, szükségem is van a támaszukra.

Mit szeretsz leginkább a torták és sütemények készítésében?
Az egész folyamatot, a piskóta sütésétől kezdve a díszítésig. A legjobb számomra talán mégis az, hogy nincs két egyforma torta, nincs két egyforma díszítés. Nyughatatlan természet vagyok, és itt kiélhetem magam: mindig van valami új, mindig van mit tanulni, van hová fejlődni.

Hübschné Dráfi Anikó

12549083_980077888695431_2487583344812465614_n

10320594_783642711647236_7449812604992570620_n