Város 2013. 04. 11.

Játék: Fábry Sándor önálló estje Komáromban!

2013. május 7-én, három év után ismét Komáromba látogat a híres-hírhedt megmondóember, aki a beszélő dobozon keresztül hétről hétre nevettet meg milliókat.

Ki ne ismerné őt? Fábry Sándor showman, humorista, író, rendező, forgatókönyvíró, dramaturg, filmszínész, életművész. 1953. november 20-án született. Díjai: Karinthy-gyűrű, Bon-bon díj, Déri János-díj, Érdemes Művész, Eötvös József Sajtódíj.

Fábry Sándor neve mára nemcsak a show-biznisszel forrott össze elválaszthatatlanul, nemcsak egy új szórakoztató műfajt honosított meg és egy egész előadói generációt nevelt ki, de személye és mondandója túlmutat a humor keretein. A show-mester minden fellépése eseményszámba megy, hiszen tudjuk, hogy nála soha sincs két egyforma este, két egyforma mondat.

AUT-fabry-FB-MAR13

Sokszínű egyénisége tette Magyarország egyik legismertebb és legnépszerűbb emberévé. Legtöbben a TV-ből ismerik, ahol ugyanazt a képességét kamatoztatja, amit élőben tud csak igazán megmutatni: hihetetlen humorát és egyedi látásmódját a világról.

Fábry csak fellép a színpadra, és mondja a magáét, közben pedig nem kímél semmit és senkit. Ennek a felejthetetlen élménynek lehetnek részesei mindazok, akik 2013. május 7-én Komáromba látogatnak, a helyi a Maticaházba . A “show“ 19 órakor kezdődik.

Jegyek vásárolhatók:

Madách könyvesbolt – Komárom

DiDEROTkönyvesbolt-Komárom

Tel: 0042135 7731 904, (035) 7701 152

Jegyár: 12 €

Kétfordulós játékkal kedveskedünk Nektek. A nyeremény pedig nem más, mint fordulónként egy darab belépő a megmondóember komáromi estjére.

Az első forduló követelményei: egyszerű, akár a pofon. Lájkold a Szia Komárom facebook-oldalát:

https://www.facebook.com/sziakomarom

Ha ez megvan, oszd meg a cikket és írd a Szia Komárom fészbukos, Fábrys posztja alá, hogy KÉSZ! És már benne is vagy a kalapban! Sorsolás és újabb kör április 18-án! Jó játékot! 🙂