szerda, augusztus 21. - Sámuel, Hajna (hu) - Jana (sk) 1 EUR = 327 HUF 20 °C
Kultúra

Játszani örökké, komolyan…

A fenti címmel tart előadást holnap délután 17.00 órától a dél-komáromi Jókai Mór Városi Könyvtárban, a Magyar Lajos-díjas és Pulitzer-emlékdíjas Schäffer Erzsébet újságíró, író.

Az Ercsiben született és kora gyermekkorát ott is töltő, anyai ágon temesvári polgári családból származó publicista a magyar újságírótársadalom egyik legismertebb alakja. 1989 óta a Nők Lapja munkatársa. Saját bevallása szerint fiatalon többféle dologba is belekezdett, így dolgozott segédmunkásként, színházat csinált, bábozott, ugyanakkor korán írni kezdett, elsők között a Gyermekünk című lapnál dolgozott.

Kedvenc meseírójának Lázár Ervint tartja, négy gyermeke és hét unokája van. Történeteiből az évek során több tucat kötet és hat hangoskönyv jelent meg. 2009-ben Prima Primissima díjjal, 2018-ban pedig a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.

2011-ben a Nők Lapja Café internetes szavazás az utóbbi 10 év legsikeresebb női írói közé választották, szintén ez évben a Lafemme magazin zsűrije az 50 legbefolyásosabb magyar nő között tartotta számon.

A sikerről így vallott a magazin egyik számában: „A múltkoriban a legnagyobb lányom írt pár sort nekem, hogy az iskolában a kisfiának családfát kellett rajzolnia, és elővették az Ómama és a főpincérek című könyvemet, amely jórészt a temesvári nagymamámról szól. Ezt írta: mama, olyan jó volt olvasni, büszke vagyok rád! Akkor, bevallom, elsírtam magam. Mert az igazán mély, szívemig ható siker ez. Vagy a falvédő, amelyet szintén ő hímzett karácsonyra ajándékként. Csak később jöttem rá, milyen őrült nagy dolog volt ez tőle, hogy nekiállt és kihímezte a Simone Weil-mondatot. Mert hiába minden igyekezet, sokszor éreztem, hogy a gyerekek valahogy egy kicsit az árnyékomban élnek, legalábbis nyomhatja őket az az ismertség, ami az embert körülveszi. Ezt a lelkifurdalást talán soha nem tudom lerakni, még akkor sem, ha ők lassan feloldoznak. Az ember az életében egy kezén meg tudja számolni az igazán mélyen megélt sikeres pillanatokat. Számomra ezek mindig a családhoz kapcsolódnak. A gyerekeim születésének pillanatai, egy-egy igazi összeölelkezés vagy beszélgetés anyuval a halála előtt, a férjem egy fontos pillanatban nekem írt levele. És persze ott a világ, az olvasók, az elismerések, ezt nem becsülöm le, dehogy. Hálás vagyok érte. De a siker diadalát nem érzem. Valahogy ott él bennem a kétely: megérdemlem én ezt a sok mindent, amit kapok? Mert úgy érzem, az ember nem tesz mást, mint Üzenetet közvetít. Az író ember különösképpen. Súgást hall, és papírra veti.” (www.lafemme.hu)

(Nyitókép: welovebalaton.hu)

FEL