Város Dél-komárom 2019. 06. 27.

Javában tart a gimi felújítása

Tavaly jelentette be Dél.Komárom polgármestere, dr. Molnár Attila, hogy a hatályos közbeszerzési és engedélyeztetési eljárásokat követően megkezdődhet a Jókai Mór Gimnázium teljes energetikai korszerűsítése. A közel 250 millió forintos projektben nemcsak a szigetelés történik meg, de az épület új nyílászárókat, modern fűtésrendszert is kap, valamint kiépül az akadálymentes környezet is.

Dél-Komárom három év alatt három milliárdot fordít oktatási intézményeire. A korszerűsítési-programban új sportpályát kapott a Petőfi, a Kultsár, a Bozsik és a Feszty, ez utóbbi új udvart is, új homlokzatot a Tóparti Óvoda, teljes energetikai korszerűsítésen esett át a bölcsőde és a Kultsár iskola, az önkormányzat pedig saját költségvetéséből felújítja valamennyi óvoda és bölcsőde udvarát, és játszóparkját.

– Mindehhez tegyük még hozzá, hogy a Családsegítő intézmény nemsokára korszerű, új épületbe költözik, illetve, hogy az önkormányzat jóvoltából ingyenesen étkezik valamennyi bölcsődés és óvodás, valamint a diákok térítésmentesen közlekedhetnek a helyi járatokon. Őszintén remélem, hogy mindezen intézkedések azt szolgálják, hogy a komáromiak ne csupán egy településnek, hanem közös otthonunknak érezzék városunkat – tette hozzá dr. Molnár Attila.