Város 2018. 01. 03.

Javulnak Komárom pénzügyei – áll az INEKO elemzésében

Tavaly nagyot javult Komárom pénzügyi helyzete, miközben a város teljes adósságállománya is kedvezően alakul – derül ki az INEKO elemzéséből.

Részletes elemzést közölt a városok és falvak pénzügyi helyzetéről az INEKO gazdaságkutató intézet. Elismert szakértő foglalkozott azokkal a városokkal, melyek az előző évhez viszonyítva a tavalyi évben a leginkább javítottak pénzügyi helyzetükön. Ebben a tekintetben Komárom kifejezetten jól szerepelt, hiszen az előkelő negyedik helyen végzett a szlovákiai városok rangsorában.

Komárom a vizsgált pénzügyi-gazdasági szempontok szerint jobban teljesít, mint az országos átlag. Jó minősítést, 4,8-as összpontszámot kapott az intézettől a maximális 6 pontból. A város adóssága is nagyot csökkent tavaly – míg korábban 20 százalék felett volt az adósság nagysága, tavaly ez már mindössze 8,75 százalék volt. Ez a folyamat 2017-ben is folytatódott, több kölcsön törlesztése után 5,83 százalékra esett vissza az adósság.

Azon a listán, amelyen az adósság abszolút nagyságát vették figyelembe, Komárom sokkal jobban áll a környező városokhoz hasonlítva. 2016-ban az egy lakosra jutó adósság 48 euró volt városunkban, míg ez az összeg egy dunaszerdahelyi lakosnál 200 euróra, Érsekújvárban 113 euróra, Vágsellyén pedig 132 euróra rúgott. Idén ez a szám pedig mégtovább csökkent Komáromban.

Ezt a kedvező tendenciát a beszállítói hitel formájában megvalósuló nagy útfelújítás sem befolyásolja jelentősen. 2018-ban 14,09, egy évvel később pedig várhatóan 10,68 százalékon lesz az adósság állománya a mostani adatok alapján.

„A beszállítói hitel kapcsán két fontos szempontot érdemes leszögezni. A kamatszintek történelmi minimumon vannak, így nagyon előnyösen sikerült pénzforráshoz jutni, ráadásul 10 éves fixációval. Másodsorban a stratégián változtattunk. Nem kátyúzásra költünk sok ezer eurót, amivel az utak csak kozmetikázva voltak, hanem új utakra 10 éves garanciával, mert így méltó körülmények közé került 7 kilométer útszakasz. Nem elég évente pár száz métert rendbe rakni a 105 kilométernyi útból, a komáromiak minőségi változást érdemelnek” – mondta el Keszegh Béla alpolgármester.

Az INEKO elemzése: http://www.ineko.sk/clanky/najvaecsie-mesta-znizuju-svoje-dlhy-problemy-mali-najmae-v-martine