Kultúra 2016. 06. 07.

Jelentkezz a bandáddal a III. Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok Szemléjére

A TUMULTUS Polgári Társulás és a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE) harmadszor rendezi meg a Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok Szemléjét 2016. július 15-16-án a perbetei futballpályán.

„Az idei szemlét szeretnénk a nemrég váratlanul elhunyt Újfalusi Gábor emlékének szentelni – írják FB-oldalukon. –  Az ő tiszteletére idén minden fellépő zenekar feldolgoz majd egy Led Zeppelin vagy egy Beatles dalt. Ezek voltak ugyanis Gábor kedvenc bandái.

A szemle bemutatkozási lehetőség a feltörekvő felvidéki zenekaroknak, másodsorban szakmai megmérettetés, kiváló alkalom kapcsolatok kialakítására, részvételi lehetőség zenei előadásokon, workshopokon. A szemlére bejutott együttesek értékes tárgyi ajándékokra és eszmei elismerésre tehetnek szert, a fellépő zenekarok az egész TUMULTUS Fesztiválra ingyenes meghívást kapnak, és nem utolsósorban egy hatalmas élménnyel lesznek gazdagabbak!

Fontos hangsúlyoznunk, hogy a szemle nem verseny, azonban együttműködik más tehetségkutatókkal. A jelentkező zenekarok közül a rátermettségük alapján választjuk ki azokat, amelyek a szemlére meghívást kapnak. Ez viszont ne keserítsen el senkit, mert a szemle a többiek számára is sok meglepést tartogat, ráadásul azok a nevező szólisták és zenekarok, akik az előzsűrizés alapján nem jutnak színpadra, 50%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet az idei Tumultus Fesztiválra!

A szemle egyben az „Öröm a zene” tehetséggondozó program felvidéki állomása, ahonnan az arra hivatott zenekar egy neves szakmai zsűri jóvoltából egyenes ágon bekerül a budapesti fináléba.

A döntő a Music Expo hangszer-, hang-, fény-, színpad- és stúdiótechnikai kiállítás egyik kiemelt rendezvényeként Budapesten kerül megrendezésre, melynek fődíja 1.000.000 Ft!

Tavaly a komáromi Aylen’s Fall-nak adatott meg a döntőbe jutás lehetősége.

Egy kis kedvcsináló:

  •  Bejutási lehetőség az „Öröm a zene” tehetséggondozó program döntőjébe a 2016-os Music Expora Budapestre.
  • Automatikus részvételi lehetőség a tatabányai Peron Music Tehetségkutatón
  • Egy komplett videoklip elkészítése
  • Kiemelt médiatámogatás az aTempo internetes hírportál jóvoltából 1 éven keresztül
  • 1 zeneszám komplett elkészítése a hangrögzítéstől a keverésen át a master-ig a Decibel Studio-ban
  • Vásárlási utalványok 10 és 20 százalékos árengedménnyel a komáromi Relato hangszerbolt jóvoltából minden résztvevő számára
  • A Tumultus polgári társulás a szemlén résztvevő zenekarokat a lehetőségeihez mérten fellépteti más rendezvényein is!

A szakmai elbírálás kritériumai szólisták és zenekarok esetében:

  • A szerzemények kiforrottsága, hangszerelés, egyediség, a dalszöveg minősége, összhang a mondandó és a zene között, a produkció átélése (feeling), hangszeres tudás, színpadi megjelenés és koreográfia, összhatás.

A Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok 3. Szemléjére nevezhetnek:

  • Szlovákiai lakhellyel rendelkező, magukat szlovákiai magyarnak valló személyek ill. zömmel szlovákiai magyar tagokból álló, szlovákiai bázissal rendelkező csoportok, zenekarok, együttesek.
  • Műfaji megkötés nincs, a lényeg, hogy élő muzsikáról legyen szó
  • Magyarországi jelentkező nem nevezhet.

Jelentkezési feltételek:

  • Legalább 2 értékelhető minőségű, saját szerzeményeket tartalmazó felvétel, amit a jelentkezők e-mailben (mp3 formátumban, vagy audió illetve videó link csatolásával) az info@tumultus.eu e-mail címre küldhetnek el
  • A döntőben előadott számoknak saját szerzeményeknek kell lenniük + Újfalusi Gábor emlékére egy Led Zeppelin vagy The Beatles dalt feldolgozását kell előadniuk a döntősöknek. Minden zenekarnak 15 perc színpadi- és 10 perc szerelési idő áll majd a rendelkezésére.
  • Szelektálás módja: előzsűrizés
  • Nevezési díj: 30 euró, melyet csak az előzsűrizés által bejutott zenekaroknak kell átutalniuk július 10-ig a Tumultus polgári társulás hivatalos számlájára. Maga a jelentkezés ingyenes!
Jelentkezési határidő: 2016. június 20.

A Szlovákiai Magyar Amatőr Zenekarok Szemléjének kiemelt támogatói:
– HANOSZ
– Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Dunaszerdahely
– Nemzeti Művelődési Intézet, Budapest

SÁTOROZÁSI ÉS TISZTÁLKODÁSI LEHETŐSÉG ADOTT!!!

cikk-vegere-amatorzenekarok