Kultúra 2019. 02. 08.

Jótékonysági kampány indul az őrsújfalui kultúrház felújításáért (VIDEO)

A január végi testületi ülésen döntött úgy a komáromi önkormányzat, hogy 25 évre bérbe adja az ÉS Polgári Társulásnak az őrsújfalui kultúrházat. A társulás tagjai pedig mertek egy nagyot álmodni és úgy döntöttek, egy egész éves kampány keretén belül próbálják meg összegyűjteni azt a pénzt, ami a jócskán felújításra szoruló kultúrház rekonstruálásához szükséges. 

Az ÉS Polgári Társulás vezetői a mai napon (február 8.) tartották meg sajtótájékoztatójukat, melyen bejelentették az „Adj egy ötöst, ÉS!? mi belecsapunk” névre keresztelt kampányuk elindítását. A jótékonysági kampány a fényesnek közel sem mondható állapotban lévő kultúrház megóvásáért indul.

„Az ÉS Polgári Társulás 2006-tól működik ebben az épületben és immáron több éve próbahelyszínként és egyéb kulturális rendezvények helyszíneként is funkcionál. Mi működtetjük a 25 éve működő ÉS!? Színházat is, de a polgári társulás tevékenysége ugyanis jócskán túlmutat a színjátszáson: kulturális programok, gyerekfoglalkozások, családi programok, táborok, továbbképzések. Ha valaki azonban körbesétál és szemügyre veszi a kultúrházat, tisztán láthatja, hogy jócskán ráfér a felújítás az épületre. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy egy jótékonysági kampány keretén belül megpróbáljuk rendbe hozni az épületet, hogy minél méltóbb környezetben kerülhessenek megrendezésre ezek az események” – mondta el Várady Kornélia, az ÉS Polgári Társulás elnöke.

Szabó Csilla, a polgári társulás további tagja (és az ÉS!? Színház rendezője) elmondása szerint a fő motivációjuk a kampánnyal kapcsolatban, hogy nem akarják cserben hagyni azt a közösséget, akik segítik őket, a programjaikra járnak és szeretik azokat. „Lehet álmokat kergetni új kultúrházról, de a realitás az, hogy ezzel az épülettel kell dolgoznunk és már nem lehet tovább halogatni a méltó színvonalra való emelését. Ha „kapunk egy ötöst”, mi belecsapunk a felújításba” – tette hozzá a rendezőnő.

A konkrét munkálatokkal kapcsolatban az ÉS tagjai szerint az egyik legégetőbb dolog a tető megjavítása, a falak rendbetétele, a terem padlójának kicserélése és a színpad felújítása. „Nagyjából 15-20 ezer euró az az összeg, amely szerintünk reálisan beérkezhet jótékonysági adományokból. Ha a különböző pályázatokkal együtt 150 ezer euró a rendelkezésünkre állna, azzal az épületet csodás állapotba lehetne hozni. Ez esetben egy faluház szerű, fény- és hangtechnikával ellátott közösségi teret tudnánk létrehozni. Továbbá terveink között szerepel egy kinti terasz és egy kinti konyha kialakítása, valamint egy amolyan néprajzi szoba létrehozása, ahol megtalálhatóak lennének a még fellelhető régi dolgok Őrsújfaluból. De persze ez már az álom kategória, mindenekelőtt az épületet kell rendbe tenni” – mondták a tagok.

Az ÉS Polgári Társulás tagjai fontosnak tartották azt is, hogy transzparens számlán legyenek nyomon követhetőek a bevételek és kifizetések. Szeretnék, hogy tiszta, áttekinthető és átlátható legyen az egész kampány.

A kampánynyitóra vasárnap (február 10.) délután 5-től kerül sor az őrsújfalui kultúrházban, amikor is Soóky László: A nagy (cseh)szlovákiai magyar forradalmi gulyásparti című darabját lehet majd megtekinteni. Az előadás teljes bevételét az épület felújítására fogják fordítani.

„A Dialóg non profit szervezet ezzel az előadással járul hozzá a kampányhoz. A kampány további programjaiként kézműves foglalkozások, könyvbemutató, mese előadások és egyéb színházi előadások is megvalósulnak majd” – mondta végül Szabó Csilla.

A társulás az adományokat az SK72 0900 0000 0051 5443 2431-es számlára várják. Akik pedig adójuk 2 százalékát ajánlanák fel, az ehhez szükséges adatok az alábbiakban olvashatóak: Občianske združenie ÉS Polgári Társulás, Hlavná 34., 945 01 Komárno-Nová Stráž, IČO: 42043158, SK 97 5600 0000 0038 1048 3001.

A jótékonysági kampányhoz egy videó is készült, mely az alábbiakban látható: