Kultúra Dél-komárom 2018. 08. 15.

Jövő hét végén Erzsébet Híd Fesztivál

A magyar kultúra népszerűsítése, a határon átnyúló kapcsolatok és a „Komárom egy város” érzésének, illetve az egy nemzethez való tartozásnak az erősítése, továbbá a korosztályok és művészeti ágak sokszínűségének bemutatása céljából az Endresz Csoport Egyesület (Magyarország) Erzsébet híd Fesztivál címmel együttműködve az Egy Jobb Komáromért Polgári Társulással (Szlovákia) 2018. augusztus 24-25-én (péntek-szombat) ismét megrendezi Észak-Komárom és Dél-Komárom magyarságának kulturális seregszemléjét.

A tervek szerint a két városrész 23 kulturális egyesülete, csoportja, előadója lép fel. Helyet kap a programban a rock, pop, baranta, énekelt vers, nóta, katonadal, sanzon, orientális tánc, blues, népdal, operett, világzene.

Szeretnénk erősíteni a határon túli magyar közösségek magyar nemzeti azonosságtudatát, összetartozását, értékőrző és közösségfejlesztő tevékenységét. Ez azonban nem zárja ki szlovák anyanyelvűek részvételét a rendezvényen, őket Cakanka Népdalkör képviseli.

A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényen a kiírás szerint kizárólag észak- és dél-komáromi fellépők vehetnek részt. A rendezvény különlegessége, hogy minden előadó ingyen lép fel, a rendezvény ingyenes.

A rendezvény védnöke: dr. Molnár Attila (Dél-Komárom) és Ing. Stubendek László (Észak-Komárom) polgármestere.

A rendezvény ingyenes, mindenkit szeretettel várunk az Erzsébet híd északi hídfőjénél, a Nádor utca elején!

A részletes program ITT!