Sport 2013. 03. 23.

Jubilált a Seishin Karate Klub

A közelmúltban ünnepelte fennállásának tizenötödik évfordulóját a keszegfalvai székhelyű Seishin Karate Klub, amely tömöríti a Csallóköz tehetséges harcosait Keszegfalváról, Ekecsről, Nemesócsáról, Dunaszerdahelyről, Ekelről és Nagymegyerről.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Végre elérkezett a klub történetében ez a várva várt, jeles nap. Az ünnepséget megelőzően még övvizsgát tartottak a keszegfalvai Általános Iskola tornatermében. A legkisebbek nyitották meg, méghozzá az óvodás csoportokban edző gyerekek tehettek tanúbizonyságot az ügyességükről. 19 főnek sikerült megszereznie az első- ill. második övfokozatot. Utána a gyerekcsoport következett. Itt is mindenki nagyon ügyesen teljesített. Majd a nagycsoportra került sor. A technikai vizsgák után pedig a küzdelmek kerültek előtérbe. Először a gyerek (pontrendszerben küzdők), majd a felnőtt (full kontaktaban küzdők). Ezután pedig a kiértékelés vette kezdetét. A Seishin Karate Klubból 37 főnek sikerült előrelépnie a gyerek- és a felnőtt vizsgán összesítve. Viszont ezzel messze nem ért véget a nap! Következett a klub 15. évfordulójának megünneplése a keszegfalvai kultúrházban, ahol 130 fő gyűlt össze, hogy megünnepelje a klub kimagasló sikereit. Markovics János, a klub vezetője rövid megnyitó után köszöntötte a vendégeket és ajándékot adott át azoknak az embereknek, akik kiváló munkájukkal támogatják már évek óta a klub működését. Elsősorban: Sensei Bodó Zoltánnak (az első mester, akitől a karatét tanulta), és Sensei Stefanovics Józsefnek (akivel 2007-től dolgoznak együtt). Stefanovics József működteti jelenleg az egyik legsikeresebb magyarországi Kyokushin Karate klubot. Köszönetét fejezte ki Lehocký Milánnak (Keszegfalva polgármestere), Fekete Ivetának (Ekel polgármestere) Polák Lászlónak (Ekecs polgármestere), Néveri Sándornak (Nagymegyer polgármestere) Magyarics Gusztávnak (Nemesócsa polgármestere) Dr.Hájos Zoltánnak (Dunaszerdahely polgármestere), Bankó Tamásnak, Otil Gábornak, Hibský Bélának és mindenkinek, aki támogatta a klub működését.

Külön kiemelte a klub edzőit: Bíró Mihályt, Bíró Balázst, Hupián Krisztinát, Bödők Lórántot és Kocsis Lászlót, akik nélkül nem sikerült volna felépíteni egy ilyen nagy és virágzó közösséget.

Majd megköszönte azoknak a versenyzőknek, akik évek óta magas színvonalon képviselik a klubot Keszegfalváról: Trenčík Nikolas, Markovics Ádám, Hupian Kristína Nemesócsáról: Cserepes Zoltán Ekecsről: Bajcsi Adrián, Varga Hedvig és Bíró Balázs.

Okleveles díjazásban részesültek még Keszegfalváról: Bakoš Orsolya Virág, Szabó Norbert, Fűri Péter, Lovász Miklós, Lencse Angelika és Unyatinszki Tímea. Nemesócsáról: Győri Gergő Bence és Zsemlye Dávid. Ekelről: Szabó Bálint, Szabó András és Bohos Szilárd. Ekecsről: Demeter Virág Orsolya, Kovács Kata Zsófia, Vígh Vivien, Gergely Márton és Bögi Róbert. Dunaszerdahelyről: Fodor Gergő és Kósa Tamás. Nagymegyerről: Čajan Dávid és Kulcsár Krisztián. Külön köszönetet mondott még a szülőknek, majd azzal zárta, hogy reméli, a 20. és 25. klubévfordulón is ilyen szép létszámban lesznek jelen.

(sziakomarom)