Mix 2018. 03. 16.

Jubileumi kémiaverseny szlovákiai fordulója a Selye János Gimnáziumban

A komáromi Selye János Gimnázium a Magyar Kémikusok Egyesületének Kémiatanári Szakosztálya segítségével a Felvidéken tizenhetedik alkalommal a 2017/2018-as tanévre is meghirdette a magyarországi Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyt, mely idén ünnepelte jubileumi 50.születésnapját.

Az elméleti verseny anyaga az általános iskolában és a középfokú iskolákban tanult kémia, kategóriánként értelmezve. Az elméleti tudás kiterjed az alkalmazott és a környezeti kémiára, valamint a kémia történetének magyar vonatkozásaira. A gyakorlati versenyen a térfogatos elemzésben kell jártasságot bizonyítani. Az első forduló iskolai írásbeliből, a második forduló (szlovákiai döntő) írásbeliből és gyakorlatból, a harmadik – országos – forduló Szegeden írásbeliből és gyakorlatból áll.

Az I. kategóriába a gimnáziumok első évfolyamának tanulói, a II. kategóriába a gimnáziumok második évfolyamának tanulói, a III. kategóriába a szakközépiskolák első és második évfolyamának diákjai tartoznak.

Hétfőn, 2018. március 12-én 9-től 13 óráig a Selye János Gimnáziumban zajlott a szlovákiai forduló, amelybe 15 diák kapcsolódott be. A komáromi intézményen kívül kategóriánként két-két diák vett részt a pozsonyi Magyar Tannyelvű Gimnáziumból és a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnáziumból. 2018. április 13-tól 15-ig zajlik majd az országos forduló Szegeden, ahol szintén két-két diák, a kategóriák első két helyezettje képviseli Szlovákiát:

I. kategória:  1. Lukovics György – Selye János Gimnázium Komárom

2. Jókai Leila – Vámbéry Ármin Gimnázium Dunaszerdahely

II. kategória: 1. Szalai Péter – Vámbéry Ármin Gimnázium Dunaszerdahely

2. Gyurkovics Gergő – Duna Utcai Gimnázium Pozsony

A győzteseknek gratulálunk, és sok sikert kívánunk a magyarországi döntőben!

(PaedDr. Králik Zsuzsanna)